Karinthy Gábor költeményei

Egy minden eddiginél teljesebb gyűjtemény jelent meg áprilisban Karinthy Gábor, Karinthy Frigyes elsőszülött, skizofréniával diagnosztizált fiának verseiből.A kötettel kapcsolatban egyre nagyobb az érdeklődés, ami nem csoda: irodalomtörténeti jelentőségű.

Az önéletrajzában Karinthy Gábor (1914-1974) maga is elismerte, hogy környezete szemében különc, furcsa gyerek volt, aki már 6-7 éves kora óta verselt, nem sokkal később pedig Heinét és Rilkét fordított, és diáklapot is csinált. Tizennyolc éves korában közös kötete jelent meg barátjával, Devecseri Gáborral. Verseit később a Szép Szó és a Nyugat is megjelentette, első önálló kötete, az Étel és ital pedig 1937-ben jelent meg.

Egy ígéretesen induló pályát tört derékba a skizofrénia és a depresszió – vagy ahogy az 59 esztendősen, utód nélkül elhunyt költő fogalmazott: az ördöggörcs. Benedek István, Benedek Elek unokája, aki gyerekkori barátból lett Karinthy Gábor pszichiátere később őt örökítette meg a Fájdalomhercegként az Aranyketrec: egy elmegyógyosztály élete című művében, de nagyrészt róla szól Karinthy Márton (Karinthy Frigyes unokája, Karinthy Ferenc fia) Ördöggörcs című könyve is.

1938-ban elvesztette apját, majd 1939-ben behívták katonának, de fél év után inkább elengedték gyenge idegállapota miatt, a második világháború éveinek nyilas üldöztetése pedig a szorongásra hajlamos költőt még inkább megviselte. A háború után a Fővárosi Könyvtárban (ami ma Szabó Ervin nevét viseli) kezdett el dolgozni, bár a beszámolók szerint ekkor már képtelen volt a munkájára összpontosítani romló állapota miatt. Benedek István a Beszélgetés ideges emberekről című könyvében így ír az esetről:
Rövid időre egy könyvtárban alkalmazták, kegyeletből. Könyvtárakban mindig sok sérült lélek talál menedéket, gondolták: fel se tűnik ott a fájdalomherceg különcsége. De feltűnt. Tétlensége nem, egyre fokozódó bizarrériája szemet szúrt. Amikor egy könyv kölcsönzése helyett a sarokba térdelt imádkozni, mégis jobbnak látták nyugdíjazni.

Karinthy Gábor ezután néhány évre Badacsonyba költözött, azt remélve, hogy ott rátalál a boldogság, de skizofréniája idővel elhatalmasodott rajta, így idegszanatóriumba került. Évekkel később Budapesten hunyt el, magányosan.
Az április elején a boltokba került Karinthy Gábor legteljesebb verseskötete című könyv olyan költeményeket is tartalmaz, melyek önállóan sohasem jelentek meg korábban. A kötet szerkesztője Kőrizs Imre folyóiratokból, antológiákból, napilapokból, valamint kéziratokból állította össze az egyedi versgyűjteményt.

Kőrizs szerint a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó, csodagyerekként indult Karinthy Gábor épp olyan tisztán verselt, mint kortársai, Radnóti Miklós, Jékely Zoltán, Weöres Sándor és Vas István, vagy a kilenc évvel idősebb József Attila; költeményeinek nem mindősége, hanem száma nem volt elegendő ahhoz, hogy bekerüljön az ismert alkotók névsorába. A kötet szerkesztője Karinthy Gábor elfeledettsége kapcsán megjegyzi: „1937 után harminchat évig nem jelent meg kötete: ennyi idő alatt kit nem felejtenének el? Személyes ismerősei, kortársai halála után kicsiny szektájának alig volt utánpótlása. Somlyó György, aki szintén gyerekkori barátja volt, olyan verssel búcsúzott tőle, amiben azt írja, hogy hosszú idő után tulajdonképpen a halála volt az első életjele.” – részletezi a kötet megjelenésének előzményeit rengeteg, a költőről szóló személyes történettel és háttér információval az Index.hu.

„Karinthy Gábor olyan úton járt, amelyhez nem volt elég erőssé edzve, ugyanakkor a pillanatban való örökös, önfeledt gyönyörködést sem tette lehetővé az a prolongált, időtlen gyötrelem, a jelentés nélküli, nyomasztó atmoszférának az az állandósága, amely osztályrészül jutott neki. De paradigmatikus következetességgel járt ezen az úton, amelyen „végigmenni” talán nem is lehet, mert közben vagy a költészet fogy el, vagy az élet.”

(forrás:papageno.hu)