Barion Pixel
Connect with us

Jókedvvel és Adyval üzen a fiatalságnak Pásztor Erzsi

Hírek

Jókedvvel és Adyval üzen a fiatalságnak Pásztor Erzsi

Bár rosszul viseli a bezártságot, mindig jókedve van és folyton mosolyog Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színművész, aki a járvány idején inkább otthon marad, ha teheti. A legjobban az zavarja, hogy a koronavírus helyzet miatt annyit kell mellőznie a színházat, mint még soha életében. Erről is beszél és a fiataloknak üzen Ady szavaival szombaton este a Sorok között, Lutter Imrével.


Pásztor Erzsi, a Szomszédokban a nehéz természetű Janka néni karaktere révén országosan ismertté vált színművész kislánykora óta mindig vidám, pedig nem mindig van rá oka. Gyermekként az iskolából hazaérve édesanyjáék már várták, hogy meséljen, és ő imádott mesélni. A háború után egy romos polgári lakásba költöztek be, amit ők maguk, a két kezükkel újítottak fel. Semmijük nem volt, nyomorban éltek, de rengeteget nevettek és boldogok voltak.

Óvodásként lépett fel elsőként, és egyszer el is felejtette egy fellépésen a szövegét, és bár az előadáson nem szólt egy szót se, úgy ment le a színpadról, hogy abban a pillanatban tudta, színésznő akar lenni. Persze családja akkor még nem vette komolyan. Anyja fodrásznő volt, de odavolt a színházért és gyerekként sokat járt vele színházba, emlékei szerint a János vitézt látta először a Városi Színházban. Édesanyja a moziért is rajongott. Kislányként minden jeles alkalomra mese- és verseskönyvet kapott ajándékba, sőt, anyja színházjegyet ajándékozott a beosztottaknak is.

Kevesen tudják, hogy tehetsége milyen különös módon ütközött ki az iskolában. Harmadévben ki akart maradni a gimnáziumból, mert nem ment neki a matek és a fizika, és úgy gondolta, nem tud leérettségizni. Édesanyját franciatanára nyugtatta meg, hogy valahogy levizsgázik majd, hogy milyen módon, az mindegy, mert úgyis színésznő lesz. Egy franciaóra után a tanárnő behívta a tanáriba, ő pedig azt hitte, kirúgják – ehelyett arra kérték, hogy játssza el nekik a franciatanárát, mert a szünetekben kiválóan utánozza. A munka gyümölcse nem maradt el, leérettségizett és elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. A versmondástól viszont egész életében rettegett és csak akkor vállalt ilyet, ha muszáj volt. Hosszú évekig egyetlen versből élt: Benjámin László Művészbecsületét el is mondja Lutter Imre műsorában, és személyes élményeiről beszél Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című verse kapcsán, amellyel a fiatalságának és hajdani iskolatársainak üzen.

A beszélgetést szombaton este láthatják a nézők az ATV-n, a Sorok között Lutter Imrével című műsorban, amelynek ajánlója itt nézhető meg:

Lutter Imre egy-egy vers kapcsán minden szombat este beszélget sztárvendégeivel az életükről. Mácsai Pál, Koltai Róbert, Azurák Csaba, Zsédenyi Adrienn vagy Joshi Bharat éppúgy a vendége lesz, mint Vitray Tamás, Charlie, Győrfi Pál, Farkas Bertalan, Király Viktor vagy Németh Lajos.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top