Barion Pixel
Connect with us

Ismét versbusz Veszprémben

Hírek

Ismét versbusz Veszprémben

Ötödször indul útjára április 11-én, a költészet napján a versbusz Veszprémben; az ismert színészekhez idén népszerű rock- és operaénekes, valamint egy költő is csatlakozik.

A veszprémi színház és a városi művelődési központ egyedülálló rendezvényén hat helyszínen hat művész, egy zenekar és egy költő több mint száz verset ad elő egyetlen nap alatt – mondta Varga Róbert, a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke, a versbusz ötletgazdája. A “verskommandónak” ezúttal is tagja lesz Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó és Kőrösi Csaba színművész, mellettük Pitti Katalin operaénekes, Zsédenyi Adrienn (Zséda) és Varga Miklós énekes, a Vad Fruttik rockzenekar, valamint Varró Dániel költő vesz részt a programban. A művészek a buszozást hétfőn reggel a veszprémi helyi járatokon kezdik, verseket mondanak az utasoknak. A Vers wurlitzer elnevezésű ajándékműsorban – amelyet a buszpályaudvaron tartanak – a közönség köréből is kérhetnek költeményt (szavalatot) a művészektől.

Varga Róbert kitért arra, hogy a versbuszos programsorozat nyomán legalább nyolcszáz-ezer veszprémi ember hallgathatja meg művészi előadásban a magyar és a világirodalom legszebb verseit, ami lényegében két nagyszínházi telt házas előadásnak felel meg. Az idei, jubileumi ötödik előadásra különleges produkciókkal is készülnek a művészek, egyelőre titok, pontosan mi várható.

A városi Életöröm idősek otthonában is lesz irodalmi műsor – Már vénülő kezemmel címmel – , Rablelkek címmel pedig a veszprémi börtönben lép fel a verselő csapat: Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó, Pitti Katalin, Kőrösi Csaba és Varga Miklós. Előadást tartanak a belvárosi plaza nagyszínpadán és egy középiskolás diákkollégiumban is.

Az egész napos verselés keretében egy irodalomóra részvételi rekordját is szeretnék megdönteni a művészek: rendhagyó irodalomórájukat a város négyszáz felsőtagozatos általános iskolásának tartják meg a művelődési központ nagyszínpadán.

A cél felhívni a figyelmet a költészet napjára, és felhasználni az ünnepi alkalmat a versek, az irodalom népszerűsítésére, a magyar kultúra értékeinek bemutatására – fogalmazott Neveda Amália, a veszprémi művelődési központ igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy Veszprémben igen népszerű ez a rendezvény.

forrás: mti

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

To Top