Barion Pixel
Connect with us

Indul a VI. Nemzeti VERSeny

Hírek

Indul a VI. Nemzeti VERSeny

Októberben, ha a járványhelyzetből végre kilábal a világ, a Nemzeti Színház színpadára léphetnek az V. és VI. Nemzeti VERSeny legjobbjai. Mert ugyan a 2020. évi VERSeny élő szuperdöntőjét halasztani kellett, a 2021. évi VERSeny elindul, s az elődöntő és a középdöntő, az eddigi évek gyakorlatának megfelelően, idén is online zajlik. A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös Nemzeti VERSenye egyre népszerűbb: jellemzően több százan jelentkeznek versvideókkal, a legjobb versklipeket pedig tízezrek nézik az interneten.

Hatodik éve hirdeti meg határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt a két szervező, a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete, valamennyi korosztály számára, az anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó részére. A VERSeny elsődleges célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése, a járványhelyzetben az eddigi évek gyakorlatának megfelelő, online versmondás térhódításának elősegítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása.

A verseny védnöke: Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, producer, a VERSeny főszervezője, Szabó László kommunikációs szakember, Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alfréd rendező.

A két társszervező 2016-ban hirdette meg első ízben a Nemzeti VERSenyt. Már akkor több mint 200 versenyző jelentkezett, és hasonlóan nagy arányban jelentkeznek azóta is. A VERSenyt a közösségi oldalakon is hatalmas érdeklődés övezi. Itt ugyanis nem pusztán a versmondásban jeleskednek a résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutathatják kreativitásukat, tehetségüket. A döntős alkotások százezres nagyságrendű nézőszámot produkálnak.

Idén is hasonló érdeklődésre számítanak a rendezők. Nevezni három vers megjelölésével lehet, amik (nem magán kiadású) kötetben, antológiában vagy neves irodalmi (nyomtatott vagy online) folyóiratban megjelentek. A tematika ezúttal is aktuális. 2020-ban sokkolta a világot a koronavírus pandémia. A ma élő generációk számára ismeretlen világméretű járvány megállította az életünket: átírta a társadalmi szabályokat, az üzleti, az iskolai és a hétköznapi protokollt, a félelem és az óvatosság más dimenzióba helyezte a családi kapcsolatokat és a közösségi kapcsolattartást, valamint az egymás iránti érzéseinket és felelősségünket. A Nemzeti VERSeny egyik fő fókusza 2021-ben az újrakezdés, valamint az ehhez kapcsolódó magyar nyelvű költészet, beleértve a nagy újrakezdések minden formáját és kapcsolódási pontját (háború, forradalom, szabadságharc, rendszerváltás, világjárványok, mint a pestis, a spanyolnátha stb.), amely mellett a Nemzeti VERSeny a klasszikus és kortárs magyar irodalom szabadon választott verseinek is teret ad. A jelentkezők egyik verse tehát az újrakezdés költészetéhez kapcsolódik, a másik vers egy klasszikus magyar költő szabadon választott verse (különös figyelemmel a száz éve született Pilinszky Jánosra), a harmadik pedig egy kortárs magyar költő szabadon választott verse lehet. Az első fordulóban (elődöntő) a három közül bármelyik vers elmondását videón rögzítve kell beküldeni.

A nevezők három fordulón keresztül versenyeznek: az első két forduló online zajlik, ahol a zsűri mellett a közönség is tovább juttathat versenyzőket, a harmadik forduló, vagyis az élő szuperdöntő a Nemzeti Színházban lesz, közönség előtt, online tévéközvetítéssel, a tervek szerint 2021. október 17-én, míg az V. Nemzeti VERSeny döntője 2021. október 16-án zajlik majd.

A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek. Nevezési határidő: 2021. április 30. Aki többet szeretne tudni, a www.vers.hu/nemzetiverseny-2021 oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán tájékozódhat.

A korábbi évek versklipjei a Nemzeti VERSeny YouTube csatornáján érhetők el. A VI. Nemzeti VERSenyt a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatja.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Verses hétvége Latinovits és Petőfi emlékére

    By

    47 évvel ezelőtt, 1976. június 4-én hunyt el Latinovits Zoltán, a „színészkirály”. A posztumusz Kossuth-díjas művész emlékére a Latinovits Emlékmű Alapítvány 28. alkalommal rendezi meg nagyszabású, kétnapos Kárpát-medencei verstalálkozóját Balatonszemesen, ahol a...

  • Hírek

    Folytatódik a színész- és versmondó képzés

    By

    Idén megújult struktúrában várja a táborozókat a Magyar Versmondók Egyesülete nyári egyetemének számító Színház- és Versművészeti Tábor, amely a Neszmélyi Hajóskanzent és a környező közösségi tereket veszi birtokba július 8. és 15....

  • Hírek

    Sajtóközlemény

    By

    Öt új tag, az előadóművészeti törvény módosítása, kulturális államtitkári tájékoztató – közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság

  • Hírek

    Vámos Miklós új mesekönyve

    By

    Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.

  • Hírek

    Színészpalánták fellépése Bácsfeketehegyen

    By

    Az immáron tizenötödik szemlét a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezte. 

To Top