Barion Pixel
Connect with us

Indul a Kaláka Fesztivál

Hírek

Indul a Kaláka Fesztivál

Múlt hévégén zajlott a hazai folkzene legnagyobb múltú seregszemléje, a Kaláka Fesztivál, amelynek most első alkalommal adott otthont Eger. Az esemény három napja alatt 25 koncertet rendeztek. A szervezők olcsó szállásokkal és 25 koncerttel várták az érdeklődőket.

A 33. alkalommal megrendezendő fesztivál azt követően költözött át hagyományos helyszínéről, a diósgyőri várból Egerbe, hogy Diósgyőrben felújítási munkálatok kezdődtek.

A szervezők hét-nyolcezer látogatóra számítottak, akiket a város kollégiumaival és panzióival történt megállapodás alapján olcsó szállásokkal várnak.

Az új helyszínen 25 együttes és előadó koncertjén vehettek részt a népzenerajongók. Felléptek a műfaj legrangosabb hazai képviselői, például a Budapest Klezmer Band, a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a Gajdos, a Kaláka, a Muzsikás és a Vujicsics együttes.

A koncerteket színes kulturális program kísérte; a vár alatti Dobó téren kézműves piacot, iparművészeti kirakodóvásárt rendeztek, valamint a várban moldvai és ír táncházban, folkkocsmában rophatták a látogatók. Voltak képzőművészeti kiállítások és filmvetítések is.

A MÁV-START és a GYSEV is csatlakozott a Kaláka Fesztiválhoz azzal, hogy a rendezvényre utazóknak 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosított bármely belföldi állomásról Egerbe.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

  • Hírek

    Quentin Tarantino színházba költözik

    By

    Színdarabbal folytatja pályafutását a kultikus amerikai filmrendező, Quentin Tarantino: a műből készült előadót várhatóan 2027 januárjában mutatják be Londonban – értesült a Deadline. A rendező már tavaly nyáron jelezte, hogy a darab...

To Top