Barion Pixel
Connect with us

Nyitott színház Pataki Andrással

Hírek

Nyitott színház Pataki Andrással

A korábbinál nyitottabb színházat ígért egyebek mellett sajtótájékoztatóján Pataki András, a soproni Petőfi Színház nemrégiben kinevezett igazgatója. A következő évadban saját tánckart állítanak fel és cél az is, hogy saját zenekara legyen a színháznak.

 

A következő évadban saját tánckart állítanak fel és cél az is, hogy saját zenekara legyen a színháznak. Ebbe csak akkor hívnak meg Sopronon kívülről tagot, ha a városban nem találnak megfelelő embert a posztra – mondta Pataki András, aki a soproni színház mellett a Forrás Színházat is igazgatja, és a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai alelnöke.

A színtársulat leendő tagjai számára háromnapos válogatót rendeztek. A 130 jelentkezőből 45-en vettek részt a castingon, amely után 16-ra szűkült azok köre, akik a társulat tagjai lehetnek. Az igazgató közlése szerint a 2009-ben diplomázott Horváth Andor helye biztos egyelőre, a további négy-öt társulati tagot pedig az augusztus végi évadnyitón nevezik meg. A korábban ismertetett tervek szerint rajtuk kívül több vendégművész, mások mellett Bánsági Ildikó, Kézdy György és Koncz Gábor is fellép Sopronban.

Pataki András beszámolt arról, hogy a tánckar nyolc helyére négy lányt és három fiút már szerződtettek, a negyedik helyet augusztusban töltik be. A cél az, hogy 2014 nyarára önálló, minőségi produkciókkal fellépni képes tánckara legyen a teátrumnak, amely jövőre önálló bemutatóra is készül, miközben tagjai már az ősszel kezdődő évad műveiben is megmutatják tánctudásukat.

Az igazgató kiemelte, hogy újragondolják színitanodájuk koncepcióját, mert az a céljuk, hogy az általános iskola első osztályától kezdve bevonzzák a fiatalokat a színházba. Olyan foglalkozásokat akarnak indítani, amelyeken a gyerekek élményszerűen tudják feldolgozni az iskolai tananyagot. Mint mondta, egyáltalán nem mindegy, hogy élmény szintjén van-e köze a diáknak például egy kötelező olvasmányhoz vagy csak gépiesen bemagolja az órán hallottakat.

Oberfrank Péter zenei vezető hangsúlyozta: azt szeretné tudatosítani a közönségben, különösen pedig a fiatalokban, hogy “az opera nem valami múzeumszerű, régi, nagy magasztos dolgoknak a felelevenítése”, hanem nagyon is élő műfaj. Ehhez pedig a zenés színház klasszikus vonalát szeretné megteremteni, bemutatva az opera igazi gazdagságát, szépségét.

Pataki András május végén vette át a soproni Petőfi Színház vezetését, miután elődje, Darvasi Ilona március közepén felmondott, mert a fenntartó nem hosszabbította meg Huszti Péter szerződését.

(forrás: MTI, kultúra.hu, vers.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

  • Hírek

    Kilőtték Shakespeare-t az űrbe

    By

    A William Shakespeare drámáit egy kötetbe foglaló Első fólió (First Folio) megjelenésének 400. évfordulója alkalmából egy rövidfilm-sorozat részeként meteorológiai léggömbbel küldték fel az űr határához az angol bárd portréját és Szentivánéji álom...

To Top