Barion Pixel
Connect with us

Ifjúsági előadások díjai

Hírek

Ifjúsági előadások díjai

Véget ért a 6. Gyermek- és Ifjúsági Szemle a Marczibányi téren. Május 10-én, kedden a zsűri – Ascher Tamás, Fodor Tamás, Pályi János – továbbá a Szemletanács – Szakall Judit és Sándor L. István – élményeik és véleményük elmondása után kiosztották a rendezvény támogatói által felajánlott díjakat.

A fesztiválon igazolódott a szemle jelmondata: A jó gyerekszínházat a felnőttek is szeretik! Nehéz lett volna eldönteni, hogy ki szórakozott jobban, a gyerekek vagy a szülők.

A Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle diplomáját kapták az alább felsorolt előadások::

Budapest Bábszínház Hajnali csillag peremén Tengely Gábor

Csavar Színház (Szlovákia) A nagyidai cigányok Gál Tamás

Káva Kulturális Műhely Apalabirintus Perényi Balázs

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Cyber Cyrano Vidovszky György

Manna Kulturális Egyesület Kicsi Nyuszi Hopp Hopp Pelsőczy Réka

Mesebolt Bábszínház A legkisebb boszorkány Rumi László

Nézőművészeti KFT A gyáva Scherer Péter

TintalóTársulás Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása Badacsonyi Angéla

Ziránó Színház A három kismalac Boráros Milada

A Millenáris díját kapta a TintalóTársulás, amely felkérés egy előadás megtartására. Az előadás címe: Bollár Kótyag és Mámori Nellike találkozása
Alkotók, tervezők: Sipos Katalin, Sisak Péter, Rumi Zsófia, Badacsonyi Angéla

A FIDELIO különdíját kapta a Mesebolt Bábszínház, amely 100.000 Ft értékű online megjelenést biztosít a Fidelio.hu internetes portálon.
Az előadás címe: A legkisebb boszorkány
Tervező: Boráros Szilárd, rendező: Rumi László

A Fővárosi Önkormányzat támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 150.000 Ft-os díjat adományozunk – egy nemzedék sajnálatos kulturális leépülésének abszurd ízekkel fűszerezett dokumentálásáért – a Manna Kulturális Egyesület, Kicsi Nyuszi Hopp Hopp című előadásáért.
Rendező: Pelsőczy Réka

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 150.000 Ft-os díjat adományozunk – a kortárs költészet elbűvölő, a térrel is élvezetesen játszó megelevenítéséért – a Budapest Bábszínház, Hajnali csillag peremén című előadásért
Rendező: Tengely Gábor, tervezők: Sipos Katalin, Sisak Péter

A Budapest II. Kerületi Önkormányzat támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 200.000 Ft-os díjat adományozunk – az egyre fajsúlyosabb megjelenésű drámapedagógiai munkáért – a Káva Kulturális Műhely, Apalabirintus című előadásáért.
Rendező: Perényi Balázs

A Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os díját adományozzuk – a marionett hagyományt dinamikával, iróniával megújító előadásmódjáért – a Ziránó Színház, A három kismalac című előadásáért.
Rendező: Boráros Milada, bábok: Boráros Szilárd

A Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os díját adományozzuk – a virtuális világban létrejövő kamasz dráma korszerű megjelenítéséért – a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Cyber Cyrano című előadásáért.
Rendező: Vidovszky György

A Szemle két megosztott fődíjas előadása:
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 300.000 Ft-os fődíjat adományozunk – egy kínzóan tragikus társadalmi gondnak az érintett korosztály előtti személyes megéléséért – a Nézőművészeti KFT, A gyáva című előadásáért.
Rendező: Scherer Péter, játsszák: Kovács Krisztián és Scherer Péter

A Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os fődíját adományozzuk – Arany János megrázó költeményének, a gyerekközönséget bölcs humorral együttjátszásra mozgósító, varázslatos megidézéséért – a Csavar Színház (Szlovákia), A nagyidai cigányok című előadásáért Gál Tamásnak.

Továbbá:
A szemletanács tagjai díszoklevelet adományoztak a Stúdió K Színháznak
Az aranykulcs, A sünteknős és A Kíváncsi kiselefánt című előadásokért.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kovács András Ferenc Költészeti Díj

    By

    A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

  • Hírek

    A költészet élmény, segítség, menedék

    By

    Lutter Imrét versek keltik, s versekkel fekszik – számára minden egyes nap a költészet ünnepe. Zelk Zoltán gyerekverseivel érkezett meg a költészet Lutter Imre életébe, aki már nagyon fiatalon ráébredt arra, hogy...

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

To Top