Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Helyét keresi az irodalom

Árkok, bokrok, lövészárkok: második menet címmel folytatódott csütörtökön a Hadik Kávéházban a magyar irodalom helyzetével foglalkozó vita a Szépirodalmi Figyelő című folyóirat szervezésében.

Az eszmecsere még a lap tavaly megjelent két számában indult Zsolnai György, a folyóirat Bejáró című rovata vezetőjének Árkok, bokrok című írásával. A periodika hasábjain megkezdődött vita aztán január 20-án a Hadik Kávéházban egy nyilvános beszélgetés formájában folytatódott. Ezen a lap hasábjain korábban megszólalók vettek részt. Az írásbeli és szóbeli megnyilatkozások érintették a magyar irodalom szekértáborokra bomlását, az olvasási szokások megváltozását, az irodalom finanszírozását, a közéletben betöltött rangját.

A második, márciusi beszélgetésen, amely egyben a Szépirodalmi Figyelő idei első számának bemutatója is volt, a házigazda lapot képviselő Pápay György és Zsolnai György mellett részt vett Szekeres Dóra, a Litera.hu című irodalmi internetes portál munkatársa, Vincze Ferenc, a Kortárs szerkesztője, valamint Csepregi János, a Fiatal Írók Szövetségének elnökségi tagja.

A hozzászólások érintették a nemzedéki különbség kérdését, amely meghaladhatja a korábban tapasztalható megosztottságot az egyes írói csoportok között. Foglalkoztak az irodalomnak az oktatásban betöltött, átgondolatlannak bizonyuló szerepével, az értő olvasóvá való neveléssel, a különböző médiumokban érzékelhető nyelvi eligénytelenedés problémájával. Másrészről azzal, hogyan, milyen eszközökkel lehetne vonzóvá tenni a negatív tapasztalatok ellenére örömteli módon nagy mennyiségben jelentkező kortárs műveket.

A beszélgetés résztvevői kitértek az irodalom és az internet kapcsolatára, amely már csak azért is fontos, mert – mint elhangzott – a magyar könyvkiadás ma egy 70 milliárd forintos piacot jelent. Ebben a helyzetben kell a minőségi irodalomnak, amely elvesztette korábban a társadalomban betöltött presztízsét, helyt állnia a könnyebb műfajú, erős marketingfogásokkal kínált könyvekkel szemben. Ahogy Zsolnai György zárószavában megjegyezte, az Árkok, bokrok, lövészárkok címmel elindult eszmecsere befejezhetetlen, az bármelyik pontján újra elindítható.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top