Barion Pixel
Connect with us

Független színházak támogatása

Hírek

Független színházak támogatása

A múlt héten kiírt 2011-es előadóművészeti pályázat szerint 759 millió forintot szánnak az úgynevezett 6-os kategóriába sorolt független színházak támogatására. Ezen belül a legnagyobb, nettó 266 millió forintos keretre a táncművészeti szervezetek pályázhatnak. A színházi szervezetek, az infrastrukturális és egyéb pályázatok kerete összesen 475 millió forint, egyedi pályázati célra pedig 18 millió forint áll rendelkezésre. A kiírás visszásságairól és ellentmondásairól rendezett szakmai vitát a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) és a Befogadó Színházak Társulása (BESZT) a Merlin Színházban. Erről tudósítunk.

A találkozóra – amelyen a szakma képviselői nagy számban jelentek meg – a pályáztató NEFMI képviselőit is meghívták, akik azonban nem jöttek el az egyeztetésre. Mint az a Krétakör művészeti vezetője, Schilling Árpád, a beszélgetés moderátora által felolvasott levélből kiderült, ennek a kései értesítés az oka. De a minisztérium képviselői azt ígérték, hogy áttekintik a hozzájuk eljuttatott kérdéseket.

Nem egyeztet a minisztérium a szakmával

Schilling elmondta, hogy az elmúlt hónapokban az FSZSZ – a pályázat kiírásáról, a felmerült kérdésekről – számos esetben kezdeményezett egyeztetést, amely elől a minisztérium kitért. Miután a pályázatokat június 6-ig be kell nyújtani, kevés már az idő az egyeztetésre. Arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben többször sérültek a független színházak és táncos szervezetek érdekei: először zárolták a támogatásuk egyharmadát, majd csökkentették a törvényben garantált össztámogatásuk százalékos arányát, aztán elvonták a zárolást, több hónapos csúszással írták ki a működési pályázatukat, eltávolították a három évre kinevezett kuratóriumot, továbbá megváltoztatták a támogatás teljes összegén belüli ágazati arányokat.

Indoklás nélkül kicserélték a kuratóriumot

Hogyan lehet az, hogy az Előadóművészeti Tanács (EMT) által javasolt kuratóriumot úgy cserélték ki, hogy arról semmilyen indoklást nem adtak, megváltoztatták a támogatás belső arányait a tánc javára és nem fogadták a független színházak képviselőit egyeztetésre? – sorolta a NEFMI képviselőinek címzett kérdéseket Schilling, aki felidézte, hogy a kulturális államtitkár törvényi kötelezettsége, hogy az EMT ajánlásával ellentétes döntést megindokolja, ennek azonban Szőcs Géza a mai napig nem tett eleget.

Mint mondta, a nyílt pályázatban 8 szervezetet kiemeltek, mindenféle szempontrendszer egyeztetése nélkül, ezért gyanús, hogy egyes pályázók és a kiírást készítő NEFMI képviselői között “összefonódás” történt.

“Nem kegy” a támogatás

Az FSZSZ és a BESZT álláspontja szerint az állami és önkormányzati színházi struktúrán kívül működő előadóművészeti szervezetek állami támogatása nem kegy, hanem a művészi szabadságot, a művészeti élet sokszínűségét, a művészet fejlesztését és a kortárs művészet iránt érdeklődő állampolgárok művelődéshez való jogát biztosító törvényi kötelezettség – áll a szakmai találkozón felolvasott nyilatkozatban. Mint fogalmaznak, a 2010-es működési pályázat évtizedek óta várt előrelépés volt a független színházak támogatásában. E folyamat visszafordítása jóvátehetetlenül, évtizedekre vetné vissza a területet.

Két javaslat “átment”

Schilling Árpád arról is beszámolt, hogy a parlament kulturális bizottsága részéről megjelent a bizalom, az egyeztetési igény, az Előadóművészeti Törvény módosításának kapcsán találkoztak a független színházak képviselőivel. Hozzátette: L. Simon László, a bizottság elnöke a keddi találkozón elfogadta a megjelent színházvezetők két legfontosabb javaslatát, amelyek be is kerülnek a törvénymódosításba. Az egyik a művészetpedagógiának, ezen belül a színházpedagógiának mint önálló előadóművészeti tevékenységnek a törvény általi elfogadása és támogatása. A másik, hogy az ágazati miniszter a kuratóriumok felállítása során a szakbizottságok jelöltjei mellett a pályázati úton támogatott előadóművészeti szervezetek delegáltjait is köteles figyelembe venni.
 Az FSZSZ és a BESZT reményét fejezi ki, hogy a jövőben a NEFMI képviselői is hasonló természetességgel és bizalommal állnak majd a terület képviselőivel való egyeztetések elé – írják nyilatkozatukban.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top