Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Fodor Ákos költő osztrák díja

A prózai kategóriában a zsűri a litván Renata Serelytének ítélte oda az elismerést. Idén egy különdíjat is kiadnak, ezt az ukrán Borisz Herszonszkij kapta – tették közzé Bécsben.

A közlés szerint az összesen 150 ezer euróval járó irodalmi elismerést harmadik alkalommal osztják ki, a díjazottak október 7-én a Frankfurti Könyvvásáron is bemutatkoznak.

Fodor Ákos (1945) költő, a haiku forma művelője, emellett zenés darabok, musicalek, operák és operettek szövegírója, de vers- és drámafordítóként is dolgozik. A zeneakadémián végzett, 1978 óta több mint tíz kötete jelent meg. Fodor Ákos 2007-ben az Artisjus Irodalmi Díj egyik kitüntetettje volt.

Az 1970-ben született litván Renata Serelyte 1995 óta ír recenziókat és tanulmányokat kulturális kiadványokba. Az Odesszában élő Borisz Herszonszkij (1950) az indoklás szerint az ukrán irodalmi underground egyik legismertebb alakja.

A helyi zsűrik 16 térségbeli országban választottak ki 2008-ban és 2009-ben megjelent könyveket, összesen 53 szerző szerepelt a díjra esélyesek listáján. Közülük választotta ki a Dalos György vezette bizottság a nyerteseket. (A másfél évtizede Berlinben élő magyar író kapta az idei lipcsei nemzetközi könyvvásár fődíját, az európai népek közötti megértés díját.)

A Bank Austria Literaris díjat 2006-ban hívta életre a pénzintézet a KulturKontakt Austria elnevezésű szervezettel és a Wieser Kiadóval közösen. A kétévente kiadott díjjal a kelet- és délkelet-európai szerzőket szeretnék népszerűsíteni a németajkú olvasók körében.

(forrás: prae.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top