Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Film Alexandre Dumas-ról

Az irodalomtörténészek számára ma már evidencia, de nekünk újdonság lehet, hogy a nagy Dumas-regények javán egy bizonyos Auguste Maquet is szorgoskodott, aki egyes részleteket dolgozott ki, vagy éppen az egész cselekményt bonyolította, például a Három testőr esetében. Maquet szürke és konzervatív volt, munkaadója és példaképe viszont harsány, szabadszellemű, ételben és nőkben pedig nagy étvágyú.

Ellentétpárjuk önmagában is remek vígjátéki kiindulópont, így Safy Nebbou rendezőnek már csak pár kitalált fordulattal kellett előrukkolnia a sztorihoz, melyben hőseink egy fiatal, forradalmi hevülettől fűtött lány kedvéért szerepcserére kényszerülnek, miközben féltékeny feleségek és túlbuzgó titkosszolgák figyelik minden mozdulatukat. Az egyre testesebb Gérard Depardieu eddig is szívesen alakított extravagáns figurákat, a ferde orrú Benoït Poelvoorde pedig eleve frusztrált kisemberek megformálásával csinált magának karriert, tehát minden adott két jutalomjátékhoz – hozzájuk képest a legtöbben háttérbe is szorulnak. Vagyis a történet színes, az alakítások jók, a díszletek és kosztümök látványosak, csak az egész valahogy túl súlytalan, túl könnyed és tét nélküli.

(forrás: kultura.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top