Az irodalomtörténészek számára ma már evidencia, de nekünk újdonság lehet, hogy a nagy Dumas-regények javán egy bizonyos Auguste Maquet is szorgoskodott, aki egyes részleteket dolgozott ki, vagy éppen az egész cselekményt bonyolította, például a Három testőr esetében. Maquet szürke és konzervatív volt, munkaadója és példaképe viszont harsány, szabadszellemű, ételben és nőkben pedig nagy étvágyú.
Ellentétpárjuk önmagában is remek vígjátéki kiindulópont, így Safy Nebbou rendezőnek már csak pár kitalált fordulattal kellett előrukkolnia a sztorihoz, melyben hőseink egy fiatal, forradalmi hevülettől fűtött lány kedvéért szerepcserére kényszerülnek, miközben féltékeny feleségek és túlbuzgó titkosszolgák figyelik minden mozdulatukat. Az egyre testesebb Gérard Depardieu eddig is szívesen alakított extravagáns figurákat, a ferde orrú Benoït Poelvoorde pedig eleve frusztrált kisemberek megformálásával csinált magának karriert, tehát minden adott két jutalomjátékhoz – hozzájuk képest a legtöbben háttérbe is szorulnak. Vagyis a történet színes, az alakítások jók, a díszletek és kosztümök látványosak, csak az egész valahogy túl súlytalan, túl könnyed és tét nélküli.
(forrás: kultura.hu)
