Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Emléktábla Sinkovits Imrének

Több száz pályatársa, tisztelője jelenlétében emléktáblát avattak a tíz éve elhunyt Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, Sinkovits Imre tiszteletére egykori Zápor utcai lakóházán kedden Óbudán.

A Sinkovits család és a III. kerületi önkormányzat által állíttatott emléktábla leleplezése előtt Sinkovits-Vitay András színművész felidézte: édesapja egész életét és pályáját a hit, hűség, egyszerűség, szeretet és szolgálat jellemezte.
Gyermekkori barátjáról és osztálytársáról szólva Ormay József arra emlékezett, hogy a később szintén a színészetet választó Krencsey Marianne-nal Sinkovits Imre már ifjúkorában bábszínházat rendezett be óbudai házuk udvarán.
Mint Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere hangsúlyozta, a legendás színművész alakja generációk számára emlékezetes maradt: akár mint az 1965-ben forgatott A tizedes meg a többiek című film főszereplője, akár mint Bódi Vencel Sütő András Ádvent a Hargitán című darabjában vagy mint Törpapa hangja a televízióból.
Sinkovits Imre azonban közéleti szerepvállalásával is példát mutatott – hangsúlyozta a polgármester, felidézve, hogy a művész 1956. október 23-án tízezres néma tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt. “Ott és akkor a színész közönsége egy egész nemzet volt, az +előadás+ pedig sorsfordító élménye a kortársaknak és utódaiknak egyaránt” – fogalmazott.
Bús Balázs hozzátette: Sinkovits Imre akkor is hazáját szerető ember maradt, amikor hajlíthatatlansága miatt támadások érték, így igazi elégtétel lehetett számára, hogy 2000-ben az elsők között kaphatta meg a nemzet színésze címet. “Nemcsak a színpadon, de bennünk is maradandót alkotott” – emlékezett a színművészre.
A tíz éve elhunyt Sinkovits Imre tiszteletére elhelyezett emléktáblát a színész gyermekei, Sinkovits Marianna és Sinkovits-Vitay András, valamint Bús Balázs leplezték le.
Mint a Pesti Magyar Színház korábban az MTI-vel tudatta, a teátrum képviselői az emléktábla-avatás után az óbudai temetőben megkoszorúzzák Sinkovits Imre sírját.
Szerdán a színház vezetősége a társulat egy másik nagy művésze, az öt éve elhunyt Agárdy Gábor sírjánál emlékezik koszorúzással.

(forrás: MTI)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top