Emléktábla Faludy Györgynek

A 2006-ban elhunyt Faludy György író, költő, humanista emlékére avatott táblát egykori szülőházánál a VII. kerületi önkormányzat pénteken a Damjanich utcában Budapesten. Faludy György 1910. szeptember 22-én született.

A költő Magyarországra visszatérése előtt tisztelgő első köztéri emléktáblát Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere és Faludy Fanni, a költő özvegye leplezte le.

„Ennek a háznak a helyén állt az épület, amelyben Faludy György született. A költő nemcsak hogy Erzsébetvárosban látta meg a napvilágot, hanem itt végezte tanulmányait, a Fasori Gimnáziumban szerezte meg érettségi bizonyítványát” – mondta a polgármester.

Hozzátette, hogy Faludy mindig magyar nyelven írt és publikált. Több évtizedes külföldi tartózkodása alatt is csak anyanyelvén alkotott. „Hiszen úgy vélte, hogy a költő, író csak a saját anyanyelvén szólalhat meg igazán szabadon és hitelesen” – idézte fel. Vattamány Zsolt kitért rá, hogy az író „szenvedélyesen” vonzódott a szabadsághoz, azért vállalta az emigrációt, mert külföldön a szabadságélményről nem kellett lemondania. „Akkor, 1989 májusában tért vissza Magyarországra, amikor már lehetősége volt arra, hogy kompromisszumok nélkül és szabadon írhasson” – hangsúlyozta a polgármester.

Ujhelyi István szocialista országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke elmondta: azért jött el az emléktábla-avatásra, mert a költő nagy rajongója, és megadatott neki az a szerencse, hogy személyesen ismerhette. „Nem Faludy életútját, hanem az életet jöttem méltatni. Azt az életet, amit megélt, azt a 96 esztendőt” – fogalmazta meg a képviselő.

A költő emlékére készült tábla Zámbó Kornél képzőművész alkotása.

Faludy György 1910. szeptember 22-én született Budapesten. Édesapja vegyész, a felsőfokú ipariskola tanára volt. 1928-ban az Evangélikus Főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, ezután 1928-1930-ban a bécsi, 1930-1931-ben a berlini, 1931-1932-ben a párizsi, végül 1932-1933-ban a grazi egyetemen tanult. 1933-1934-ben katonai szolgálatot teljesített, zászlósi rangot kapott, ezt később megvonták tőle. Első versei a harmincas évek elején jelentek meg a Dénes Béla által szerkesztett Független Szemlében és a Magyar Hírlap című napilapban. 1937-ben adta közre Villon-fordításait, pontosabban átköltéseit, ezek zajos vitát okoztak, több kritikusa kétségbe vonta azt a jogát, hogy a francia költő szabad átköltése által a saját mondanivalóját és közérzetét szólaltassa meg. 1938-ban Párizsba utazott, ahonnan a német megszállás elől Marokkóba, majd 1941-ben az Egyesült Államokba költözött. A Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és a mozgalom Harc című lapjának szerkesztőjeként tevékenykedett. 1943 és 1945 között három éven át szolgált az amerikai hadseregben, ennek következtében a csendes-óceáni hadszíntérre is eljutott. 1945 végén leszerelt, 1946-ban hazatért Magyarországra, a Népszava szerkesztőségében helyezkedett el. 1946-ban, tíz nappal feloszlatása előtt, tagjává választotta a Kisfaludy Társaság.

1950. június 14-én koholt vádak alapján letartóztatták, három évet töltött a recski kényszermunkatáborban. 1953-ban a tábor felszámolását követően szabadult, ezután műfordításaiból élt. 1953-ban feleségül vette Szegő Zsuzsa újságírót, akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetségben és a megújult Népszavánál tevékenykedett, a szovjet invázió után nyugatra menekült. Párizsban, majd Londonban és angliai kisvárosokban élt. 1957 és 1961 között az emigráns Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1963-ban felesége meghalt. 1964-ben Firenzében, 1965-ben Málta szigetén élt, végül 1967-ben a kanadai Torontóban telepedett le. 1968-ban a New York-i Columbia, 1971-ben a New Jerseyben lévő Montclair Egyetem, majd a philadelphiai egyetem tanáraként dolgozott. Még ebben az esztendőben visszatért Torontóba, ennek egyetemén a közép-európai irodalomról tartott előadásokat. 1972-ben a torontói egyetem díszdoktorává avatták. 1975-ben a quèbeci Bishop University-n tartott előadásokat. Tagja volt az Ötágú Síp című rövid életű amerikai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának, 1986-1989-ben a chicagói Szivárvány című folyóirat szerkesztőségének. Ezek mellett munkatársa volt az Irodalmi Újság, a Látóhatár-Új Látóhatár, a Menora című folyóiratoknak, a bécsi Magyar Híradónak, az amerikai emigráns Népszavának, a Haifai Szemlének, a Montevideóban kiadott Tárogatónak és más nyugaton megjelenő magyar lapoknak. Rendszeresen írt könyvismertetéseket a Toronto Star című angol nyelvű újság számára. 1988-ban hazalátogatott, 1989 márciusában hazatért, Budapesten telepedett le. 1990-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével, 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2006. szeptember elsején hunyt el.

(forrás: hirado.hu, pim.hu)