Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Pécsi Ildikó színművész

Hírek

Elhunyt Pécsi Ildikó színművész

December 5-én, gödöllői otthonában elhunyt Pécsi Ildikó színésznő. A hír Gödöllő város Facebook-oldalán érkezett a reggeli órákban.

Gödöllő díszpolgári oklevelét 2010-ben vehette át, ahogyan a Kossuth-díjat is. Rendkívül sokoldalú egyéniségének köszönhetően számos városi rendezvénnyel szinte egybeforrt a neve: Erzsébet Királyné Szavalóverseny, nőnapi műsorok, de nem múlhatott el nélküle városi főzőverseny, állatvédelmi nap vagy kutyák örökbefogadó napja. Számos városi színdarabban fellépett és rendezőként működött közre. Sok esetben férjével, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajossal – aki ugyancsak Gödöllő díszpolgára volt – vett részt a rendezvényeken. Mélységes szomorúság, hogy mindketten ebben az évben hagytak itt bennüket, írják Gödöllő Város Önkormányzatának a honlapján.

Pécsi Ildikó a 2010-es díszpolgári kitüntetése átvételekor, mint mondta, mindössze 9 éves volt, amikor először látogatott el Gödöllő máriabesnyői részén letelepedett keresztszüleihez, és azonnal beleszeretett a településbe. 1960-ban vásárolták meg azt a máriabesnyői telket, ahol 1971-ben férjével, Szűcs Lajossal felépítették otthonukat. 1994 óta volt állandó lakója városunknak, amit ő maga egyszerűen csak „Gödöllőkének” nevezett.

„Ebben a városban mindig szeretet és nyugalom volt. Köszönöm mindenkinek, hogy ez a város ilyen, és itt élhetek. Bízom benne, hogy továbbra is ilyen marad” – mondta a díj átvétele után a művésznő.

Meghalt Pécsi Ildikó, gyászol a magyar színésztársadalom - Indirekt.hu

Munkáját Kossuth- és Jászai Mari-díjjal ismerték el. Pécsi Ildikó színművésznő, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 80 éves volt. Fia októberben az mondta, Pécsi Ildikó nincs jól, mert hónapok óta nem tudta feldolgozni egykori férje, Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó halálát, olvasható az Index.hu hírében.

Pécsi Ildikó igazi bombázó volt fiatalon - Még fehérneműs fotó is készült  róla - Hazai sztár | Femina

Pécsi Ildikó a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1962-ben végezte el. Az évek során tagja volt a Pécsi Nemzeti Színház (1962-1966), a Vígszínház (1966-1970), a Mikroszkóp Színpad (1970-1973), a kecskeméti Katona József Színház (1973-1976), a Radnóti Színház (1976-1985), a Népszínház (1985-1990) és 1990 után évekig a József Attila Színház társulatának.

Drámai (Antigoné, Hamlet) és prózai szerepek mellett játszott komédiában és operettekben is.

Sokat foglalkoztatott film- és tévészínésznő. Jelentős szerepet kapott az első magyar szélesvásznú filmben, az 1962-ben bemutatott Jókai-adaptációban, Az aranyemberben, amelyben Tímár Mihály szerelmét, Noémit játszhatta 22 évesen.

Országos ismertségét, népszerűségét a tévésorozatokban (például: a A Tenkes kapitányában és a Lindában) játszott alakításai is erősítették.

Rendezőként is jelentős sikereket ért el. Évekig volt „mindenese” a Táci Gorsium Nyári Játékainak. Több tévéjátékot is hasonló minőségben készített.

„Szabad idejében” több száz önálló estet tartott Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből. Sanzon-összeállítása is sikeres volt.

2008-ban megjelent Zeneképzelet című CD-je, melyet a Várnagy Andrea-Farkas Zsolt zongoraművész házaspárral közösen készített.

1969-ben házasodott össze Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgóval. Fiuk Szűcs Csaba.

1975 és 1989 között az MSZMP tagja, 1994 és 1998 között pedig az MSZP színeiben országgyűlési képviselő volt (egyéni mandátum, Budapest 22. sz. egyéni választókerület). 1980-ban a színész szakszervezet elnökségi tagjává választották.

Évtizedek óta Máriabesnyő-Gödöllő lakója és a város művészeti életének meghatározó személyisége volt.

 

(forrás: Blikk, wikipedia)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top