Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt Páll Lajos

Elhunyt Páll Lajos költő, festőművész, az erdélyi magyar kultúra kiemelkedő alakja. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nekrológjában úgy fogalmazott: “Páll Lajos hangulatos képei, lélekkel teli versei egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik”

A Székelyhon portál szombati közlése szerint a 74 éves Páll Lajos pénteken Székelyudvarhelyen, kórházban halt meg, temetése hétfőn Korondon, a római katolikus temetőben lesz.

Páll Lajos egy korondi fazekas család gyermekeként a kolozsvári képzőművészeti akadémián kezdte tanulmányait, amelyeket nem tudott befejezni. Az 1956-os magyar forradalmat követően 1958-ban összeesküvés vádjával bebörtönözték. 1962-es szabadulása után Korondon élt és alkotott. Képeinek témája szülőföldjének tája és népe; lírájában a népköltészeti hagyomány avantgárd stilizálással ötvöződik. Versesköteteit saját képeivel illusztrálta.

Életpályája során rangos irodalmi és művészeti díjakat vett át: 1995-ben Aranka György irodalmi díjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjjal tüntették ki, 2006-ban az ’56-os aranykeresztet, 2011 decemberében pedig a Szervátiusz-díjat vehette át.

Páll Lajos megbecsült alkotó volt, festményeiből többször nyílt kiállítás, versei a kortárs magyar költészet egyedi stílusú alkotásai. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nekrológjában úgy fogalmazott: “Páll Lajos hangulatos képei, lélekkel teli versei egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik”. Értékelése szerint Páll Lajos életútjával, igazi művészetével kitörölhetetlen nyomot hagyott az erdélyi, a székelyföldi kultúrában.

(Forrás: Székelyhon)

A Forrás folyóirat interjúját Páll Lajossal

ITT OLVASHATJA

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top