Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Louise Glück Nobel-díjas költő

Hírek

Elhunyt Louise Glück Nobel-díjas költő

Az amerikai művész 2020-ban kapta meg a rangos irodalmi elismerést összetéveszthetetlen költői hangjáért, amely rideg szépségével az egyéni létet egyetemessé teszi. Louise Glück 80 éves volt.

A költőnő halálhírét szombat hajnalban jelentette be a művész szerkesztője, Jonathan Galassi a Farar, Straus & Giroux kiadónál.

Louise Glück magyarországi zsidó bevándorlók leszármazottjaként 1943-ban született New Yorkban. A Yale Egyetem professzorának első verseskötete Firstborn (Elsőszülött) címmel jelent meg 1968-ban, nem sokkal később már a kortárs amerikai irodalom legkiemelkedőbb alakjai között tartották számon.

Több rangos díjban is részesült, 1993-ban Pulitzer-díjat kapott a The Wild Iris (A vad írisz) című, 1992-ben megjelent kötetéért, 2014-ben pedig megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.

Louise Glücknek tizenkét verseskötetet jelent meg, illetve több esszét is írt a költészetről. Mindegyikre a tisztaságra törekvés a jellemző. A gyermekkor és a családi élet, a szülőkkel és a testvérekkel való szoros kapcsolat áll a művei középpontjában.

Költeményeiben a lírai én azt veszi sorra, mi maradt az álmaiból és a csalódásaiból.

Senki nem szembesíti keményebben önmagát az illúziókkal, mint ő. Bár Glück soha nem tagadta költészetében az önéletrajzi elemek jelentőségét, mégsem tekinthető vallomásos költészetnek a művészete.

Forrás: fidelio.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Balázs László Gábor emlékest

    By

    Balázs László Gábor versmondóra emlékezik egy esztrád műsorral Kellár F. János Immánuel művésztársakkal, Pomázon. A Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja a közelmúltban hunyt el, hosszantartó, méltósággal viselt, súlyos betegsége után.

  • Hírek

    A Royal Academyn egy magyar fiatal

    By

    Mindössze 8 kiválasztott diák egyikeként, egyedüli magyar résztvevőként kezdi meg tanulmányait ősszel a Royal Academy of Dramatic Art frissen indított drámaíró mesterképzésén Farkas Dorka. A fiatal alkotó számára nem idegen a szigetország...

  • Hírek

    Elhunyt Kemsei István

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. augusztus 11-én elhunyt Kemsei István (1944–2025) költő, esszéista, kritikus.

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

To Top