Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt Iglódi István

Életének 66. évében elhunyt Iglódi István Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Magyar Színház igazgató-főrendezője. A Nemzeti Színház örökös tagjának választott Iglódit az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.

A művész épp Szolnokon rendezte a Szigligeti Színházban a Vízkereszt vagy amit akartok című Shakespeare-darabot, amikor rosszul lett, és mentővel az egyik budapesti kórházba kellett szállítani.

Iglódi István 1944. április 29-én született Magyarbólyon. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színészként 1966-ban, rendezőként 1968-ban végzett. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, itt 1973-ig volt a tag. Ezt követően a 25. Színházban dolgozott, majd a Népszínház színész-rendezője lett. 1982 és 1990 között a József Attila Színház főrendezője, majd ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1999-től igazgató-főrendező lett. Közben a Művész Színházban és a Thália Színházban is játszott. 2000-től töltötte be a Magyar Színház igazgató-főrendezői posztját. Évekig tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahol egyetemi docenssé nevezték ki.

Iglódi számos tévéfilmben és színdarabban szerepelt. Legemlékezetesebb szerepei között volt a 69-es kosztümös film, a Beszélő köntös Lestyák Mihálya, de szerepelt A koppányi aga testamentumában és a Bors című kalandfilm-sorozatban is. A mozinézők később a Riasztólövésben és a Titánia, Titániában láthatták, de Iglódi az utolsó éveiben is aktívan filmezett: 2005-ben megrendezte A gyertyák csonkig égneket, 2006-ban szerepet kapott az Emeletben.

A Shakespeare-darabok mellett Rejtő Jenő Néma revolverek városa című regényét és a Macskafogót is színpadra vitte, és ő rendezte a Szörényi-Bródy páros Veled, uram! című rockoperáját, Kaszás Attilával a főszerepben.

A szolnoki Szigligeti Színház faültetéssel emlékezik Iglódi Istvánra utolsó rendezésének bemutatója előtt.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top