Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt Dániel Kornél

2011. január 1-jén, életének 59. évében elhunyt Dániel Kornél az Anyám Fekete Rózsa Vers- és Prózamondó Találkozó megálmodója, alapítója. Végső búcsúja 2011. január 13-án 14:00 órakor lesz az erdőkertesi temető ravatalozójában. Kornél végakarata szerint hamvait erdőkertesi otthonának kertjében helyezik el, ezért kérik a rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy koszorú helyett egy szál virággal fejezzék ki részvétüket.

Dániel Kornél 1951. február 12-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Hat éves koráig él a nagyvárosban, majd szüleivel, családjával Erdőkertesre költözik. Az általános iskola után tanulmányait a váci Sztáron Sándor gimnáziumban folytatja. Ezek után 1969-ben Veresegyházra kerül a helyi művelődési központba, ahol előadóként, később igazgatóként dolgozik. E közben katonai szolgálatot teljesít és elvégzi a Színház- és Filmművészeti
Főiskola színházelmélet szakát. Aktívan részt vesz a térség kulturális életében, amatőr színjátszó társulatokat hoz létre. Szervez, rendez, szaval, alkot. 1976-tól a Pest Megyei Tanács művelődési főelőadója. 1984-től a szentendrei Teátrum intendánsa. 1988-tól az erdőkertesi Ady Endre Művelődési Ház igazgatójaként tevékenykedik. 1990-ben létrehozza az Anyám Fekete Rózsa Vers-és Prózamondó Találkozót, amely az évek folyamán nemzetközivé növi ki magát és rengeteg versszeretőt ösztönöz határon innen és túlról a versmondásra. A közművelődésben való munkájáért számtalan díj mellett 1992-ben Bessenyei György-díjjal jutalmazzák. 1993-ban a Pest Megyei Kerékpárszövetség elnöke és rengeteg kerékpárverseny lebonyolítója. 1999-től a Veresegyház és Térsége Fejlesztéséért Kht. Ügyvezető igazgatója. Aktív társadalmi életéből barátain, kollégáin, ismerősein kívül gyászolja még Édesanyja, két
fia, felesége és rokonai. Dániel Kornél 59 évet élt.

A Versmondók Blogján legutóbb kapott Radnóti-díjának laudációjával emlékezünk Dániel Kornélra.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top