Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt a magyar irodalom olasz műfordítója

Nyolcvannyolcadik évében Genovában elhunyt Umberto Albini, a genovai egyetem klasszika-filológia professzora, színháztörténész, a magyar irodalom elkötelezett barátja és fordítója; temetése  az észak-olasz városban lesz.

 

Umberto Albinit a magyar irodalom fordításában és népszerűsítésében szerzett érdemeiért a hetvenes évek második felében díszdoktorává avatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pedig tiszteletbeli tagjává választotta.

Umberto Albini 1923-ban született a liguriai Savonában. Előbb Pisában, majd a genovai egyetemen tanult. A II. világháború idején részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945-ben szerzett diplomát. A genovai egyetemen több mint negyven éven át vezette a görög irodalmi tanszéket. Hosszú tudományos karrierje alatt tanított Barcelonában, Bonnban, Kölnben, Jénában, Firenzében, Londonban és Madridban is.

Fontos tanulmányokat írt a bizánci világról, másik fontos kutatási területe pedig a színház volt: a legjelentősebb olasz teátrumokkal dolgozott együtt és elnöke volt a siracusai székhelyű antik dráma nemzeti intézetnek.

Sárközy Péter, a római La Sapienza egyetem magyar tanszékének vezetője az elhunyt munkásságát méltatva kiemelte: Albini görög-latin szakos egyetemi tanulmányai alatt fedezte fel József Attila költészetét. Egyetemi munkája és a klasszikus szerzők fordítása mellett egyik szenvedélyévé vált a magyar irodalom olaszországi népszerűsítése.

Az ötvenes évek elején kezdte el publikálni József Attila és Ady Endre versfordításait az Il Ponte és a Belfagor című folyóiratban, majd önálló kötetekben. Négy József Attila verseskötet válogatásával igen sokat tett azért, hogy az általa is fordított Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Illyés Gyula mellett József Attila neve ismert legyen Olaszországban.

Baloldali elkötelezettségű volt, ezért mélyen megrázta az 1956-os magyar forradalom véres leverése. Részt vállalt a forradalmár magyar költők Tollas Tibor által összeállított Füveskert antológia olasz változatának megjelentetésében (1959), és abban, hogy a börtönből szabadult Déry Tibor műveit, a Számadást (1962) és az Összegyűjtött novellákat (1963) a Feltrinelli nagy könyvesház kiadja.

1958-ban az ő fordításában jelent meg az első olasz Radnóti verseskötet. Modern magyar költők (Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Illyés, Vas, Weöres) verseinek fordításait 1976-ban külön kötetben jelentette meg (Poeti ungheresi del Novecento).

Közeli barátja volt a sokáig a firenzei egyetemen tanító Hubay Miklósnak, akinek legtöbb darabját, köztük az Ők tudják, mi a szerelem, a Csend az ajtó mögött, a Késdobálók, valamint a Nero címűt az ő fordításában mutatták be, illetve adták ki Olaszországban a hatvanas-hetvenes években.

Idős korában igen sokat tett Illyés Gyula életművének olaszországi megismertetéséért. Ő fordította Illyés Petőfi Sándor című kötetét, hozzá a Petőfi antológiát, illetve Illyés Gyula verseiből az első válogatásokat (1967, 1981). Látása megromlásáig, a nyolcvanas évek végéig készségesen vett részt előadóként a különféle olaszországi magyar kulturális rendezvényeken.

Umberto Albini a magyar irodalom fordítójaként és népszerűsítőjeként igen sokat tett a magyar irodalom megismertetéséért Olaszországban – összegezte Sárközy Péter.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top