Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhalasztják az V. Nemzeti VERSeny szuperdöntőjét

Ez idáig a járványügyi helyzetben sem okozott fennakadást az egyébként is online térben zajló Nemzeti VERSeny megrendezése, a verselőadásokat és versklipeket is felvonultató verseny élő szuperdöntőjét azonban, a rendkívüli jogrend életbe lépése miatt, nem tudják megtartani a hétvégén a Nemzeti Színházban. Később azonban pótolják – közölte Lutter Imre, a Nemzeti VERSeny főszervezője, zsűritagja.


A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház idén ötödik alkalommal hirdette meg a Nemzeti VERSenyt, rekordszámú nevezés mellett. A tavaszi elődöntőn a 260 versenyző közül, akik az internetre töltötték fel a versmondásukat, 138 versmondót juttatott tovább a zsűri és a közönség a középdöntőbe, ahol versklipet készíthetett a világ magyarsága. A nevezők között nemcsak az anyaország minden részéről, de a határon túlról és a diaszpórából is szép számmal érkeztek versvideók. A legtöbb a Vajdaságból, Szeriából, valamint Erdélyből és a Partiumból, de sokan neveztek Szlovákiából, Kárpátaljáról, többen Nyugat-Európából és a tengerentúlról.

Az élő szuperdöntőbe 34 versenyző jutott be, közülük hárman Erdélyből, egy versenyző Szlovákiából és egy az Egyesült Államokból. A döntő a Nemzeti Színházban, nézőközönség előtt zajlik és élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete a Nemzeti VERSeny facebook oldalán. A fokozatos szigorítások mellett korlátozott nézői részvétellel kalkuláltak a szervezők, azonban a jelenlegi intézkedések nyomán el kell halasztani a döntőt, ahol nem pusztán a versmondásban jeleskednek majd résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutatják kreativitásukat, tehetségüket.

A döntős versklipes alkotások minden évben százezres nagyságrendű nézőszámot produkálnak, erre számítanak idén is a szervezők. A zsűritagok, Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, producer, a VERSeny főszervezője és Szabó László kommunikációs szakember mellett idén Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alfréd rendező mellett idén is szavazhatott a közönség. A versklipek most is megtalálhatók a Nemzeti VERSeny YouTube csatornáján:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLX_7vp_oZBeJMepGXfDcqQef1CupLMaKp

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete minden évben meghirdeti a Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatójának védnöksége mellett zajló, határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, amelynek elsődleges célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése.

Az idei tematika elsősorban a rendszerváltoztatásra és a kortárs költészetre, emellett Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulójára és a karanténhelyzetre tekintettel a járványra, az egészségre, a bezártságra és az összetartozásra épül. A versklipek között többen Márai Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes, Dsida Jenő, Ady Endre, Várnai Zseni és Tandori Dezső verseit dolgozták fel, a szuperdöntőn mellett sokan választottak verset József Attila, Kosztolányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Reményik Sándor, Faludy György, Gyurkovics Tibor, Petri György, Nagy Gáspár, Erdős Virág, Lackfi János, Kányádi Sándor, Zsille Gábor és Bertók László költészetéből.

A Nemzeti VERSenyt a „30 éve Szabadon” Emlékbizottság és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top