Barion Pixel
Connect with us

Együtt verseltek több tízezren

Hírek

Együtt verseltek több tízezren

Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központja idén Szarvas volt, de interneten keresztül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is csatlakoztak a rendezvényhez a magyar kultúra napján.

Fórizs Zoltán főszervező, a Nemzeti Kreatív Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: 1028 iskola csatlakozott a felhíváshoz, így az interneten keresztül több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt.

A szavalatot Jordán Tamás színész, színházigazgató vezényelte, a szarvasi Cervinus Teátrumban 440 gyerek zengte a verseket. Az általános iskolások a Himnusz első versszakát és a Nemzeti dalt mondták el. Idén a legkisebbek, az óvodások is csatlakoztak a rendezvényhez, ők Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét adták elő.

A nemzeti szavalás után mások mellett Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára átadta a díjakat a tavalyi rendezvényhez csatlakozó, s a versmondásról készült videókat a YouTube portálra feltöltő iskoláknak.

egyutt szaval

Fotó: nyugat.hu

A legnézettebb felvétel 2015-ben az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumé volt, az ő videójukat 1900-an tekintették meg. A legnézettebb határon túli szavalatot a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium töltötte fel (1300 megtekintés). Kreatív alkotás díjat kapott a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, a Balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskola és a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum. Kreatív alkotások különdíjban részesültek a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola, valamint a pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola diákjai.

A támogatók felajánlásai révén az iskolák könyvcsomagokat, táblagépeket, digitális kamerákat és digitális filmvágó programokat kaptak, egy felajánlás révén pedig a nyertes osztálykirándulás keretében részt vehet a Samsung üzemében egy gyárlátogatáson.

A programhoz az interneten keresztül csatlakozó iskolák szavalataikat idén is feltölthetik a portálra, a videókra január 23-tól lehet szavazni – hívta fel a figyelmet Fórizs Zoltán.

Az Együtt szaval a nemzet elnevezésű programot 2014. január 22-én indította útjára Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányítása mellett. A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A kezdeményezés ezen túl azt is célozza, hogy egyre több iskola építse ki saját iskolai márkacsatornáját, amelyet a diákok rendszeresen különböző művészeti témák feldolgozására, saját kreatív filmtartalmak létrehozására használnak.

 

(forrás: MTI)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

To Top