Barion Pixel
Connect with us

Könyvtárfoglalás kortárs írókkal

Hírek

Könyvtárfoglalás kortárs írókkal

Kortárs írók veszik birtokba a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat a Magyar Kultúra Napján. A Könyvtár Kortárs és kedvelt címmel indít programsorozatot, és szervez a honlapján játékot a kortárs magyar irodalom népszerűsítésére.

Nem előzmény nélküli a kezdeményezés, hiszen a könyvtár korábban hasonló céllal valósította meg többek között A vers legyen veled! című kampányát és a Divatba hozzuk az olvasást! programsorozatot is.

A nyitóprogramot január 22-én, pénteken, 18 órakor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében (Budapest VIII., Ötpacsirta u. 4.) tartják, ekkor Vámos Miklós és Bornai Tibor zenés estjén vehetnek részt az érdeklődők. A könyvtár hálózatában januártól március végéig további közönségtalálkozók is lesznek, közreműködik a Szűcsinger formáció, azaz Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs; Nyulász Péter; Telegdi Ágnes; Simon Márton; Háy János; Erdős Virág és Kollár-Klemencz László; Berg Judit és Tóth Krisztina.

A könyvtár a honlapján január 22. és március 21. között hetente játékkal is jelentkezik. A játékba folyamatosan be lehet kapcsolódni, visszamenőleg is beküldve megfejtéseket. A legjobbakat értékes nyeremények várják.

A programsorozat zárásaként a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár március 25-én, pénteken, 13 órakor immár harmadik alkalommal szervezi meg közös olvasási rekordkísérletét Központi Könyvtárában, ekkor hirdetik ki a Kortárs és kedvelt játék eredményeit is. Közreműködik Lévai Balázs író, televíziós műsorvezető és Rudolf Péter színművész. Az ezen az alkalmon megjelenő vendégek színes szilikon karkötőt is kapnak ajándékba, felirata: Divatba hozzuk az olvasást!

A Kortárs és kedvelt programsorozatról bővebb információ a www.fszek.hu/kortars internetes oldalon található.

(forrás: könyves blog)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

To Top