Barion Pixel
Connect with us

Egységes erdélyi színházképviselet

Hírek

Egységes erdélyi színházképviselet

Az anyaországi illetve az erdélyi szakma kiemelkedő személyiségei a kilencedik Nemzetiségi Színházi Kollokviumon létrehozták a Romániai Magyar Színházi Szövetséget, amely biztosítani kívánja az önálló erdélyi színjátszás minőségi kiteljesítését, a régió kultúrájában minőségteremtő transzkulturális lehetőségek kihasználást, az egyetemes magyar kulturális integráció megvalósítását.

Az október 5-én sorra került kerekasztal-beszélgetésen olyan jelentős színházi szakemberek vettek részt, mint: Márta István, a POSZT művészeti vezetője, Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója, Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke, Horányi László, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke. Bár a rendhagyó eseményre Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság Kultúráért Felelős Államtitkára is meghívást kapott elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a találkozón, viszont úgy művészi, mint államtitkári minőségében a Romániai Magyar Színházi Szövetség létrehozásával és annak törekvéseivel maximálisan egyetért és támogatja a célkitűzések elérését, mint ahogy a Nemzetiségi Színházi Kollokvium rendezvényt is.

A résztvevők megalakították a kezdeményező-testületet, amely a szervezet alapszabályait dolgozza ki. A szövetség létrehozását Béres László, a Figura Stúdió Színház igazgatója, a kollokvium házigazdája kezdeményezte Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat igazgatója előterjesztésére.

A szigorúan szakmai szervezet úgy Bukarest, mint a magyar főváros, Budapest irányában képviselni kívánja a színházi érdekeket. Mint ahogy azt Gáspárik Attila is megerősítette: az által, hogy intézményesített formában és egységes erővel lépnek fel az erdélyi társulatok érdekei képviseléséért, beleszólhatnak bizonyos színházakat hátrányosan érintő törvények megalapításába is, vagy akár költségvetési kérdésekben is hangot adhatnak véleményüknek.

Egy adatbázist is létre szeretnének hozni az erdélyi kultúrházak feltérképezése végett, így esetlegesen a vidéki kiszállások is elképzelhetővé válnak, vagy az is lehetséges megoldás lenne, hogy a vidéki közönséget beutaztassák a városba előadásokra. Magyar nyelvű továbbképzést is szeretnének tető alá hozni, melynek célja a drámairodalom felfrissítése.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    A Royal Academyn egy magyar fiatal

    By

    Mindössze 8 kiválasztott diák egyikeként, egyedüli magyar résztvevőként kezdi meg tanulmányait ősszel a Royal Academy of Dramatic Art frissen indított drámaíró mesterképzésén Farkas Dorka. A fiatal alkotó számára nem idegen a szigetország...

  • Hírek

    Elhunyt Kemsei István

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. augusztus 11-én elhunyt Kemsei István (1944–2025) költő, esszéista, kritikus.

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

To Top