A tavalyi Magyar Díszvendégség programot követően a hazai animáció idén is meghatározó szereplője volt az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. Magyarország öt versenyprogramba válogatott rövidfilmmel, hét pitch-projekttel és a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával, a Magyar Animációs Producer Szövetség által működtetett nemzeti standdal volt jelen a világ legrangosabb animációs szemléjén és filmvásárán. A magyar jelenlét rangját emelte, hogy Orosz Anna Ida, az NFI kutatója, animációs filmtörténész a Contrechamp szekció zsűrijében foglal helyet.

Alfonso Cuarón mutatta be a Fehérlófiát az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
(Fotó/Forrás: Annecy Festival/Estelle Perdu)
Június 25-én este az Annecy Fesztivál nagy pillanata volt, hogy a négyszeres Oscar-díjas mexikói rendező, Alfonso Cuarón (Gravitáció, Roma) személyesen mutatta be Jankovics Marcell formabontó klasszikusát, az 1981-ben készült Fehérlófia című egész estés animáció felújított változatát. A kultfilmek közt jegyzett absztrakt, szimbolikus mesefilm felújítását az NFI Filmarchívum és Filmlabor szakemberei készítették az amerikai Arbelos-szal közösen.
A bemutató különleges apropója, hogy az Annecy Fesztivállal párhuzamosan megnyitotta kapuit az Annecy-i Animációs Múzeum (La Cité internationale du cinéma d’animation). Ebből az alkalomból Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye egyedülálló felajánlást tett: az ikonikus, Oscar-jelölt Sisyphus című film hét eredeti rajzát a múzeum állandó gyűjteményének ajándékozta.
A fesztivál művészeti igazgatója, Marcel Jean bejelentette, hogy a világhírű magyar alkotó emlékére a fesztivál bevezeti a Jankovics Marcell-díjat, amellyel 2027-től a Perspectives szekció legjobb filmjét díjazzák.
Ráduly György, az NFI Filmmegőrzési és technológiai divízió igazgatója elmondta, hogy a Jankovics Marcell Alapítvány az alkotó teljes hagyatékát az NFI Filmarchívum gyűjteményének ajánlotta fel. Az NFI Filmarchívum és az újonnan nyílt Annecy-i Animációs Múzeum hosszútávú múzeumpedagógia együttműködésen dolgozik az animációs filmkincs felhasználási lehetőségeiről a közoktatásban.
Fejléckép: Jankovics Marcell (Fotó/Forrás: Balogh Zoltán / Klebelsberg Kastély)
Forrás: fidelio.hu