Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és a domináns narratívákkal szállnak szembe.

Az énekesnő szerint a kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a könyvekre, amelyeket egyes helyeken betiltottak vagy korlátoztak, gyakran azért, mert faji, társadalmi vagy szexualitással kapcsolatos témákat dolgoznak fel. A mintegy száz kötetes gyűjteményben olyan szerzők művei is helyet kaptak, akiknek írásaik miatt súlyos következményekkel kellett szembenézniük.

Dua Lipa hangsúlyozta: a könyvtár azoknak az olvasóknak szól, akik maguk szeretnék eldönteni, mit olvasnak. Mint fogalmazott, „néha a legforradalmibb dolog, amit tehetünk, hogy elolvasunk egy könyvet, majd beszélgetünk róla.”

A popsztár korábban, 2023-ban indította el saját könyvklubját, a Service95 Book Clubot, amelyhez podcast is kapcsolódik. Az új könyvtár a Livraria Lello új előadótermében kapott helyet, amelyet a Pritzker-díjas Álvaro Siza tervezett.

Forrás: szinhaz.online

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top