Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye, aki felajánlotta az Oscar-jelölt Sisyphus hét eredeti rajzát a napokban megnyílt Annecy-i Animációs Múzeum gyűjteményének.

A tavalyi Magyar Díszvendégség programot követően a hazai animáció idén is meghatározó szereplője volt az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. Magyarország öt versenyprogramba válogatott rövidfilmmel, hét pitch-projekttel és a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával, a Magyar Animációs Producer Szövetség által működtetett nemzeti standdal volt jelen a világ legrangosabb animációs szemléjén és filmvásárán. A magyar jelenlét rangját emelte, hogy Orosz Anna Ida, az NFI  kutatója, animációs filmtörténész a Contrechamp szekció zsűrijében foglal helyet.

Annecy_Festival_Feherlofia_Alfonso_Cuaron_2026_06-092709.jpg

Alfonso Cuarón mutatta be a Fehérlófiát az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

(Fotó/Forrás: Annecy Festival/Estelle Perdu)

Június 25-én este az Annecy Fesztivál nagy pillanata volt, hogy a négyszeres Oscar-díjas mexikói rendező, Alfonso Cuarón (Gravitáció, Roma) személyesen mutatta be Jankovics Marcell formabontó klasszikusát, az 1981-ben készült Fehérlófia című egész estés animáció felújított változatát. A kultfilmek közt jegyzett absztrakt, szimbolikus mesefilm felújítását az NFI Filmarchívum és Filmlabor szakemberei készítették az amerikai Arbelos-szal közösen.

A bemutató különleges apropója, hogy az Annecy Fesztivállal párhuzamosan megnyitotta kapuit az Annecy-i Animációs Múzeum (La Cité internationale du cinéma d’animation). Ebből az alkalomból Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye egyedülálló felajánlást tett: az ikonikus, Oscar-jelölt Sisyphus című film hét eredeti rajzát a múzeum állandó gyűjteményének ajándékozta.

A fesztivál művészeti igazgatója, Marcel Jean bejelentette, hogy a világhírű magyar alkotó emlékére a fesztivál bevezeti a Jankovics Marcell-díjat, amellyel 2027-től a Perspectives szekció legjobb filmjét díjazzák.

Ráduly György, az NFI Filmmegőrzési és technológiai divízió igazgatója elmondta, hogy a Jankovics Marcell Alapítvány az alkotó teljes hagyatékát az NFI Filmarchívum gyűjteményének ajánlotta fel. Az NFI Filmarchívum és az újonnan nyílt Annecy-i Animációs Múzeum hosszútávú múzeumpedagógia együttműködésen dolgozik az animációs filmkincs felhasználási lehetőségeiről a közoktatásban.

Fejléckép: Jankovics Marcell (Fotó/Forrás: Balogh Zoltán / Klebelsberg Kastély) 

Forrás: fidelio.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top