Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Búcsúzunk Szokoly Tamástól és Deák Lászlótól

Életének 62. évében, az ajkai kórházban elhunyt Szokoly Tamás népművelő, tanár, színházi rendező és költő. 1947-ben született Veszprémben, a Lovassy gimnáziumban érettségizett, majd Szombathelyen és Budapesten tanult tovább.

Különböző beosztásokban dolgozott, nevéhez fűződik az 1974-ben alapított legendás veszprémi Aréna színpad. 1996-tól rokkantnyugdíjas volt.

Pár éve súlyos tüdőműtéten esett át. Négy verseskötete jelent meg, folyóiratokban publikált, költeményei antológiákban jelentek meg, és rangos szerzők méltatták költészetét. Munkásságát Veszprém város aranyérmével ismerték el.

Elhunyt Deák László József Attila- és Füst Milán-díjas költő, szerkesztő, képzőművész, az Orpheusz Kiadó igazgatója, a Magyar Írószövetség választmányi tagja.

Az írószövetség közleménye szerint Deák Lászlót hosszantartó, súlyos betegség után, 63 éves korában érte a halál.

Deák László 1946-ban született Budapesten, a Fazekas Gimnáziumban érettségizett, majd a Képzőművészeti Kiadónál dolgozott dekoratőrként. 1969-ben részt vett a No. 1 képzőművészcsoport létrehozásában, 1970-től a Pannónia Rajzfilmstúdió munkatársa volt.

Első kötete 1979-ben jelent meg, 1982-től irodalmi szerkesztő volt a Magvető Kiadóban, 1990-től az elsősorban kortárs magyar költőket megjelentető Orpheusz Kiadó vezetőjeként dolgozott. 2009-ben a fiatalabb pályatársak által szerkesztett Szépirodalmi Figyelő is díjjal ismerte el az életművét.

 

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top