Barion Pixel
Connect with us

Amerikai magyar szabadságharc

Hírek

Amerikai magyar szabadságharc

Az Egyesült Államok keleti és nyugati partján is a magyar költészettel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulójára. Pankotay Péter színművész, “A Magyar Színművészet Nyugati-parti Nagykövete” és Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész New Yorkban, San Diegoban és Los Angelesben is közönség elé lép az Első Magyar Versszínház előadásaival.

Pankotay Péter és Lutter Imre október 22-én Magyarország Főkonzulátusának hivatalos ünnepségén vesz részt New Yorkban, ahol Csonka Tünde Amerikában élő eMeRTon-díjas színésszel közösen lépnek fel. A “Szabadnak születtem…” című előadásuk után a két budapesti művész a nyugati partra utazik, ahol előbb San Diegoban mutatják be a “Szabadság, szerelem” című zenés versszínházi produkciójukat a Mexikó határán élő magyaroknak, majd Los Angelesben előbb a közös forradalmi megemlékezésen lépnek fel, egy héttel később pedig “Boldog-szomorú dal” címmel a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház társulatának két tagjával, Antal Tímeával és Anna Lynn Reeves színésszel mutatnak be versszínházi előadást.

 

 

 

 

 

 

 

Pankotay Péter és Lutter Imre, mindketten nyíregyházi származásúak, a Zrínyi Ilona Gimnázium ZIG Singers kórusában ismerkedtek meg és két évtizede dolgoznak együtt. Az Egyesült Államokban, a Magyar Versmondók Egyesülete képviseletében most több ismert színésszel és színházi szakemberrel találkoznak, és számos jeles eseményen is részt vesznek.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

To Top