Barion Pixel
Connect with us

Alternatív színházak: kevés a pénz

Hírek

Alternatív színházak: kevés a pénz

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium keresi arra a megoldást, hogy az előadóművészeti tanács által javasolt támogatási összegeknek legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes független színházi és táncművészeti társulatok.
Annak ellenére, hogy a 120 milliárd forintos kormányzati zárolásból a kulturális ágazatnak is ki kellett vennie a részét, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) nem zárolja teljes egészében az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába sorolt társulatok (független színházak, táncegyüttesek és bábszínházak) támogatását szolgáló pályázat anyagi fedezetét.

A tárca kultúráért felelős államtitkársága “keresi annak a megoldását, hogy az Előadóművészeti Tanács által felterjesztett döntési javaslatban foglalt támogatásoknak legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes VI. kategóriába besorolt szervezetek”.

Az államtitkárság közlése szerint a szocialista kormány oktatási és kulturális minisztere késve, csak 2010. március 16-án hirdette meg a független előadóművészeti szervezetek támogatására vonatkozó pályázatot, holott a korábbi évek gyakorlatának megfelelően már januárban lehetősége lett volna erre. Emiatt elhúzódott a pályázatok elbírálása. Az Előadóművészeti Tanács a pályázatra vonatkozó döntési javaslatát 2010. június 17-én terjesztette a minisztérium elé.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kulka János lett a Nemzet Színésze

    By

    Kulka János Budapesten született 1958. november 11-én, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Ma a március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére választották meg...

  • Hírek

    Kovács András Ferenc Költészeti Díj

    By

    A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

  • Hírek

    A költészet élmény, segítség, menedék

    By

    Lutter Imrét versek keltik, s versekkel fekszik – számára minden egyes nap a költészet ünnepe. Zelk Zoltán gyerekverseivel érkezett meg a költészet Lutter Imre életébe, aki már nagyon fiatalon ráébredt arra, hogy...

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

To Top