Alföldi Róbertet a Heti válasznak adott interjújában arról faggatták, nem kérdezték-e meg, minek örülne ennél (a Nemzeti igazgatásánál) jobban. „Ennyire kedvesen nem. Arra már volt példa, hogy megkérdezték: nem szeretnék-e máshol dolgozni? (…) Tisztességtelen és szakmaiatlan volna, ha ráböknék egy színházra, ahol társulat van, hivatalban lévő igazgató.. Ő menjen, hogy én jöhessek? A fenti kérdés számomra nem létezik” – fogalmaz Alföldi.
Szőcs nem fog keresztbefeküdni
„Szőcs Géza kulturális államtitkár elmondta: nem fog keresztbefeküdni, ha a kormány úgy dönt, önnek mennie kell” – veti fel a lap. „A legkényelmesebb valóban az lenne, ha odébb állnék. Csakhogy nem szoktam félúton meghátrálni és nincs okom arra, hogy távozzak. (…) Nagyon is lehetséges a színházi munka. Egyetlen konkrétumot sem hallottam arról, mi lenne a gond a Nemzetivel. Nem csoda. Nincs vele gond. Gazdaságilag stabil, telt házas, művészileg sokszínű intézmény. (…) Ízlés dolga ki mit választ. Persze az én célom az, hogy aki látott nálunk egy ízlésének megfelelő darabot, később beüljn olyanra is, ami számára szokatlan, s táguljon a horizont. Jelzem: az idei POSZT ötödét a mi előadásaink adják, amire soha nem volt még példa. Miért is menjek el? Azért, mert egy-két politikusnak nem tetszik egy-egy előadásunk, amelyet egyébként nem is látott?” – válaszol a Nemzeti Színház igazgatója.
Tetszik, nem tetszik, nem politikai kérdés
A képviselők esetleg felháborodott leveleket kapnak – reagál a Heti válasz. Alföldi szerint ha a sok levélíró mind látta az előadást, akkor nem igaz, hogy a Nemzetibe csak egyféle ember, liberális és balos jár. Úgy véli, ha nem tetszett nekik a darab, az nem politikai kérdés. Viszont, ha a levélírók nem látták a darabot, akkor miről szól a beszélgetés.
Az interjú során az is szóba került, hogy Vidnyánszky Attila szerint destruktív szemlélet látszik abban, hogy a János vitézben a főhős jutalma egy prosti. „Ebből látszik, hogy Attila sem látta az előadást. A vége ugyanis az, hogy mivel Tündérország nem olyan, amilyennek képzelte (János vitéz), Iluskából az lesz, ami, s Jancsi, ahelyett, hogy vele maradna, visszamegy a falujába. (…) A gyerekekkel el lehet menni az Operába vagy más gyerekelőadásra, van az is, csak nem a János vitéz: jöjjenek el a Berzsián és Didekire. A kölkök imádják” – mondja Alföldi Róbert.
“Alföldi. Azt nem ismerem”
„Nem csak jobbikosok kritizálják azért, mert tesz a szerző szándékára” – állapítja meg a Heti válasz, aki felidézi, hogy anno Spiró György szóvá tette, hogy az Ahogy tesszüköt, még a Bárkában, táncoló nácikkal rendezte meg Alföldi. „Nekem is elmondta, hogy nem tetszett neki az előadás, de hogy jön ez a nemzeti színházas munkámhoz? Másrészt, hol van leírva a szerzői szándék? Shakespeare hova írta le, vagy Petőfi, Spiró?” – kérdi az igazgató. „A darabba” – mondja a lap. „Így van. És fogadjunk, hogy ha elolvassuk bármelyiket, nem ugyanazt halljuk ki belőle. Ezek esztétikai kérdések, amelyekkel kapcsolatban elfogadom, hogy valakinek nem tetszik a megközelítésem. Azt viszont nem, hogy a János vitézből és a majdnem négy évvel ezelőtti Ahogy tesszükből levonjuk a nagy következtetést: Alföldi Róbert tesz a szerzők szándékára”.
Arra a felvetésre, hogy sokkolni akar-e az igazgató azt válaszolja, nem ez a szándéka, hiszen azért rendez, hogy a kibeszéletlen ügyeket témává tegye. Úgy látja, ha valakinek a célja a megbotránkoztatás, azt úgy hívják: blöff. „Márpedig én gyűlölöm a blöfföt. Jut eszembe, az nem probléma, hogy -amint hallom, mert nem láttam – Balázs Péter beleírt a János vitézbe Szolnokon? (…) Állítólag Kukorica Jancsit megkérdezi a francia király, akit Balázs Péter alakít, hogy hova valósi. „Alföldi vagyok” – hangzik a válasz, mire Balázs Péter: „Alföldi. Azt nem ismerem”. Ez nem probléma?”
„Túl lehet lépni”
„A lényegre visszetérve: tény, hogy más a színházeszményem, mint Balázs Péternek, ami természetes egyébként. Amikor pedig azt a romantikus ideált kérik számon rajtam, amit a Nemzeti a XIX. Században jelentett, azzal nem tudok mit kezdeni. Más volt a szerepe akkor. Mégpedig az, hogy legyen magyar színjátszás, addig ugyanis németül mentek az előadások. Ma rengeteg színház van, és mindegyikben magyarul játszanak. Értem azt is, hogy amikor ’65-ben az előző rendszer otromba, a szabadságot jelképesen romba döntő határozata nyomán felrobbantottták a Nemzetit, a kommunizmusellenességgel forrt össze a vágy, hogy a színház újra felépüljön. Csakhogy ma már ezen a szerepen is túl lehet lépni. Ha előveszi a pályázatomat, látni fogja, eddig megvalósult minden, amit ígértem. Tudom, mert minden év végén el szoktam olvasni”.
