Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Akik átviszik a Szerelmet

Rangos kitüntetést vehetett át Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház művésze a Magyar Versmondók Egyesületétől. A “Ki viszi át a Szerelmet” díjat, amit korábban Buda Ferenc költő, Gerendás Péter előadóművész, Káelné Kovács Rita közművelődési szakember vagy Jónás Zoltán irodalomtörténész is megkapott már, a költészet és a versmondás népszerűsítéséért kapják a jutalmazottak.

Zenés versszínházi műsor közepette osztotta ki idei díjait a Magyar Versmondók Egyesülete Tatabányán, a Vértes Agorájában.  A közel harmincezer fős holdudvarral rendelkező művészeti, közművelődési, oktatási és érdekképviseleti civil szervezet minden évben díjazza azokat a hivatásos művészeket, közművelődési szakembereket, versmondókat, versrendezőket, és társulatokat, akik és amelyek tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a költészet művészeti-kulturális, közoktatási és társadalmi szerepének növeléséhez, a vers ember közelibbé tételéhez. A nézők között korábbi díjazottak is ott ültek. Az egyesület legrégebbi és egyik legrangosabb kitüntetését idén Bakos-Kiss Gábor színművész, a Nemzeti Színház társulati tagja, valamint Farkasné Molnár Csilla, a Veszprémi Művelődési Központ munkatársa kapta.

Bakos-Kiss Gábor Nyíregyházán tanult, aztán előbb Miskolcon végezte el a jogi egyetemet, 2009-ben pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott. Társulati tagja volt Debrecenben a Csokonai Nemzeti Színháznak, majd 2014-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. Már egyetemi évei alatt bekapcsolódott az ország versmondó mozgalmába: Lutter Imre fesztiváligazgató csapatával közösen indították el a Kaleidoszkóp VersFesztivált, amelynek most is aktív résztvevője. Ifjú tehetségeket tanít a neszmélyi Vershajón, a Latinovits Színész Felkészítő Műhelyben, nemrégiben pedig művésztársaival közösen jelentették meg a Bíbor parázson című dupla korongos Radnóti-hangoskönyvet. Mindemellett az Első Magyar Versszínház égisze alatt több költői életművet állított már színpadra: feldolgozta Bella István, Buda Ferenc és Ratkó József, a Hetek költőinek alkotásait, hol pódiumi játékként, hol nagyszínpadi előadásként, hol performansz formájában. Két éve járja az országot és halmozottan hátrányos helyzetű diákokhoz viszi el a költészet gyöngyszemeit. Munkáját Nívódíjjal jutalmazták a Csokonai Színházban 2012-ben. Második elnöke volt az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesületnek, és az anyaszervezet munkájában is tevékeny szerepet vállal.

Farkasné Molnár Csilla közművelődési szakembert, a Veszprémi Művelődési Központ munkatársát 2011-ben Pro Meritis Díjjal tüntette ki a város. A szakember 2005-től dolgozik a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban, sokat tett Veszprém művészeti és kulturális fejlődéséért. Ezen túlmenően is több mint tíz éve szervezi a városi, megyei és országos vers-és prózamondó versenyeket, többek között az általános iskolások legnagyobb hazai versmondó versenyét, a Regösök húrján… területi döntőjét, valamint a Pintér Tibor drámapedagógus-rendező emlékére meghirdetett Örök Pódiumon találkozót. Segíti a különböző költészetkedvelő amatőr versmondók generációinak találkozását, és a hivatásos művészek irodalomterjesztését.

A magyar vers- és prózamondásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó versmondók elismerése, kiemelése, megismertetése céljából Magiszter Versmondó címmel tüntette ki a Magyar Versmondók Egyesülete és az Első Magyar Versszínház Csegöldi Lászlóné versmondót. A Magiszter címmel kitüntetettek kortól függetlenül olyan művészek, akik hivatalos okirattal nem rendelkeznek művészi pályára lépésükről, azonban folyamatosan, rendszeresen lépnek fel versmondó eseményeken, találkozókon, önálló estekkel jelentkeznek, és teljesítményük, képviselt művészetük elismerést vált ki a nézőkből. A címet az adományozottak hivatalosan is viselhetik.

A díjakat Kiss László Csokonai-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, ügyvezető elnök adta át, Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesületének tiszteletbeli elnöke, és Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész társaságában. Az esten fellépett Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész, Olt Tamás, a Nemzeti Színház művésze, Tóth Zsóka Radnóti-díjas előadóművész és Jász Attila József Attila-díjas költő.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top