A verbális pisztoly

Zene, költészet, színház. Magaskultúra, aktuálpolitika meg az utca. Magasröptű, mélyenszántó, de leginkább pofátlanul őszinte, összesen három percben. Valami ilyesmi a slam poetry. Honnan jött és milyen utat járt be, amíg érettségi tétel lett? És ki keverte bele Petőfit és a forradalmat?

Divat azon búsongani, hogy a mai fiatalokat nem érdekli az irodalom, pláne nem a költészet. Versekkel már nem lehet lázba hozni őket. Felolvasó estre meg nem hogy nem járnak, de még azt sem tudják, mi az. – Tévedés.
Az utóbbi néhány évben ugyanis egyre több városban esik meg, hogy a fiatalok esténként azért gyűlnek össze, például egy szórakozóhelyen, hogy meghallgassák a legfrissebb verstermést, és hogy aztán erről szavazzanak. Ez a slam poetry.

Igaz, ezek az alkalmak sok tekintetben nem hasonlítanak a szokásos felolvasóestekre. A versek gyakran zenei kísérettel hangzanak el, zajos, azonnali tetszésnyilvánításra és eredményhirdetésre is számíthatnak a szerzők, és összesen pár percet kapnak a szereplésre. A slam poetry, vagy ahogy időnként magyarul nevezik, villámköltészet nehezen definiálható, sok műfaj és művészeti ág kereszteződésével jött létre. A költészet, a színház és a zene elemeit is tartalmazhatja. Imporvizáció és eltervezett elemek keverednek benne. Kicsit rap, kicsit stand up comedy, de igazából egyik sem. Az utca, az aktuálpolitika és a magasköltészet egyvelege.

A műfaj feltalálójaként az amerikai Mark Smith-t tartják számon. Az építőipari munkás és önjelölt költő huszonnyolc évvel ezelőtt kedvenc klubjába, a chicagói Get Me High Lounge jazzklubba felolvasó estekre hívta barátait és más költőket. Felolvasásaik hamar népszerűvé váltak, és idővel performansz-jelleget öltöttek. Mikor több költő is részt vett már az esten a felolvasás párbajjá alakult annyiban, hogy a felolvasott szövegeket értékelték, általában egy 1-től 10-ig tartó skálán pontozták egymást, végül győztest hirdettek.

A dolog sikeres lett, egyre többen érdeklődtek. Ezen felbuzdulva kidolgozták az amúgy nem túl szigorú szabályokat: valaki felmegy a színpadra, felolvassa szövegeit körülbelül három percben, aztán jön egy másik, megpróbálja szellemességben, gondolati mélységben, vagy magasröptűségben felülmúlni az előtte szólót. Mindeközben a közönség tapssal és kiabálással nyilváníthatja ki tetszését, végül győztest hirdetnek a közönség hangja vagy a szakértő zsűri alapján.

Több válfaját is megkülönböztetjük, van az úgynevezett Open Slam, ahol bárki színpadra léphet a közönség soraiból, az Invitational Slamek, ahol csak meghívott előadók állhatnak a mikrofon elé és külön kategóriába tartozik a Theme Slam, ahol megadott témáról kell verset írniuk a fellépőknek.
Ma már szinte az egész világon elterjedt a műfaj. Vannak olyan versenyek is, ahol 80-nál több versenyző jön össze egy-egy alkalomra. Az ilyen nagy Slamek akár több napig is eltarthatnak.

Erre a lentről szerveződő, kevéssé hivatalos műfajra kezdetben nem nagyon figyelt fel az úgynevezett magas irodalom. Úgy gondolták, nincs helye a kánonban ennek a a rímes, ritmikus, szócsavaró és gyakran elég pofátlan és improvizatív műfajnak. Ráadásul gyakran a témaválasztás is meglehetősen profán: az utca, a politika, a közélet és a banális hétköznapok is bekerülhetnek a szövegekbe. Mindez ráadásul gyanúsan szórakoztató.

Egy idő után azonban lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni ezt az utcáról jött műfajt, hiszen egyre terjedt, kétségtelenné vált a sikere, és megtörtént az is, amire a magas irodalomban már egyre kevésbé van példa: személyessé és élővé vált. Sőt, érdekes módon fordult is a kocka, mert míg az irodalom kapujának őrzői nem akarták komolyan venni a műfajt, a slamesek egyre többször nyúltak a klasszikus irodalomhoz, idézték vagy interpretálták őket, és így olyanokhoz juttatták el a „magas költészetet”, akik máshogy nem jutnának hozzá, vagy nem akarnának vele foglalkozni. És bár nem ez volt a céljuk, mégis a klasszikusok népszerűsítői lettek, akik elhitetik a fiatalokkal, hogy költőnek lenni és verseket hallgatni nagyon „raj”.
Magyarországra elég későn, megszületése után több mint húsz évvel, 2006-ban érkezett a műfaj, természetesen már a kialakult szabályokkal, így valamelyest kimaradt belőle a spontán, önszerveződő jelleg. Némileg meglepő módon az első Budapest Slam elnevezésű verseny a Műcsarnokban volt, ahol a fellépéseken kívül némi ismeretterjesztő jelleggel levetítették a Slam című amerikai filmet is. Itt Buda Pista, Mango, a Ludditák, az Akkezdet Phiai, Peer Krisztián és Ponza léptek fel. 2007 februárjában pedig már egy tematikus Poetry Slam volt ugyanitt a szolidaritásról. Ezen a rendezvényen már több induló volt, költők és repperek is felléptek, sőt ezen a versenyen mezőnyből koránál fogva kissé kilógó Szilágyi Ákos költő és esztéta is fellépett. A Műcsarnokban a közönség hangja szavazott, és a Ludditák nyertek.

Ezek voltak tehát a kezdetek, azóta nálunk is egyre gyakrabban egyre több városban szerveznek poetry slameket. Csak a legfontosabb eseményeket említve: 2010-ben a Sirályban volt egy verseny a visegrádi országokkal diszkrimináció témában, ahol nemzetközi zsűri előtt zajlott a verseny. Ugyanebben az évben Bob Holman és Samantha Thornhill (az amerikai slam poetry jeles alakjai) jöttek Budepestre, hogy itt zsűrizzenek és fellépjenek a The Roots témakörben megrendezett 3. Tilos Slamen. 2008-tól egyébként havi rendszerességgel rendeznek slameket a Kőlevesben.
Mostanra szép pályát futott be a slam poetry. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Pécsen a Leőwey Klára Gimnáziumban érettségi tétel lett. Az irodalom határterületei tételben a pécsi fiatalok választhatják – Shakespeare és a manga kapcsolatán kívül – a slam poetryt, azon belül az Akkezdet Phiai formáció szövegeit és elemezhetik ezeket a poézis a rap és a színház ötvözeteként.

(forrás: Somfai Barbara, Nyelv és Tudomány)