A nagy októberi költők, színészek

Százharminc éve, 1882. október 22-én halt meg Arany János, a verses epika legnagyobb magyar művelője, a magyar költészet kiemelkedő alakja, a magyar nyelv egyik nagymestere. Októberi születésű Balassi Bálint, Kazinczy Lajos és Rákosi Szidi.

Arany 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Nemességüket soha elismertetni nem tudó szülei akkori értelemben idős emberek voltak, akik féltő szeretettel nevelték gyermeküket. Mire iskolába került, már folyékonyan írt és olvasott, szinte mindent, ami a keze ügyébe került.

A debreceni kollégiumban tanult, festett, dalokat szerzett, miután apja megvakult, tanulmányainak költségét segédtanítóskodással teremtette elő. A félénk ifjú tizenkilenc évesen váratlanul félbehagyta tanulmányait és jeles bizonyítványával hóna alatt színésznek állt. A társulat néhány hónap alatt felbomlott, a kiábrándult, lelkifurdalástól gyötört Arany hazatért. Anyja rövidesen meghalt kolerában, és Arany úgy döntött, megpróbál “közönséges ember lenni, mint más”. 1840-ben elvette Ercsey Juliannát, aki hűséges társa lett, a házasságból két gyermekük született, Juliska és László – utóbbi az az Arany Laci, akihez Petőfi gyermekverse szól, s aki maga is jeles költő lett, fő műve a Délibábok hőse.

Arany 1846-ban a Kisfaludy Társaság vígeposz írására hirdetett pályázatára küldte be Az elveszett alkotmány című eposzát, s elnyerte a 25 arany pályadíjat. 1847-ben megnyerte a társaság “költői beszélyre” kiírt pályázatát, a Toldi Petőfi barátságát is meghozta számára. Kapcsolatuk lelki és szellemi kibontakozást, irodalmi és politikai iránymutatást jelentett Aranynak, amelyhez élete végéig hű maradt.

Az 1848-as forradalom idején önkéntes nemzetőrszolgálatot teljesített, majd fogalmazói állást kapott a belügyminisztériumban. Az összeomlás után neki is menekülnie kellett, mély lelki válságát tetézte Petőfi halálhíre. 1851-től Nagykőrösön tanított, a Bach-korszak és saját hangulatát többéves hallgatás után olyan versekben fejezte ki, mint a Letészem a lantot, a Fiamnak, A honvéd özvegye.

Arany első nagy ballada-író korszaka is a nagykőrösi években indult olyan remekművekkel, mit az Ágnes asszony, a Walesi bárdok, a Mátyás anyja, az V. László, a Szondi két apródja és ekkor jelentette meg A Toldi estéjét is. Arany 1860-ban Pestre költözött és a Kisfaludy Társaság igazgató-titkára lett. Hosszú ideje kísértette az elveszett magyar “őseposz” rekonstruálásának terve, az általa tervezett Csaba-trilógiának azonban csak előtörténete született meg.

Ez az 1862-63-ban írott Buda halála, Arany egyik legkiérleltebb epikai alkotása, amely a “néptudalomban” élő eszmét és témát dolgozta fel. Arany 1865-ben az MTA titkára, 1870-től főtitkára lett, az Akadémiát 1877-ben hagyta ott. Idős korában a nyarat a Margitszigeten töltötte, ennek az időszaknak a terméke az Őszikék költeményciklus, a Toldi szerelme, a balladák újabb sosozata, mint a Hídavatás, Vörös Rébék, Tetemre hívás, és több Shakespeare- és Arisztophanész-drámát is lefordított. Élete utolsó szakaszában sokat betegeskedett, 1882 őszén meghűlt, tüdőgyulladást kapott, a halál karosszékékében érte 1882. október 22-én. Stróbl Alajos mintázta szobra 1893 óta áll a Nemzeti Múzeum előtt.

Októberben született Balassi Bálint, Kazinczy Lajos és Rákosi Szidi. Balassi Bálint költő, a magyarországi reneszánsz második korszakának nagy alakja 1554-ben ezen a napon született. A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa. Házassági szándékkal több hajadonnak udvarolt, akikhez, az akkori szokásokat követve, bókoló verseket írt.

Ezek a kor divatos dallamaira szerzett, az udvari szerelem normáit követő, sőt a petrarkizmus és a neoplatonizmus néhány elemét is felvillantó versek, amelyek között a magyar virágének-frazeológia is helyet kap. 1578 táján újra találkozott Losonczy Annával, akivel gyermekkoruk óta ismerték egymást, és beleszeretett, kedvéért egész verssorozatot írt. 1587 nyarán, a zaklatott élettel elégedetlen felesége hűtlen lett hozzá, s házasságukat később érvénytelennek nyilvánították. Később elhatározta, hogy feleségül veszi az 1587 novemberében megözvegyült Losonczy Annát. Újult erővel látott a versírásnak, s megalkotta a míves belsőrímekkel ékesített Balassi-strófát. 1589 őszén elhagyta az országot, s Lengyelországba ment. Krakkóban és Dębnóban, Wesselényi Ferencnél vendégeskedett. Ám az elterjedt nézettel szemben semmi nem bizonyítja, hogy a vele egyidős magyar főúr feleségével, Szárkándi Annával szerelmi viszonya lett volna. Éppen ezért a tíz versnyi önálló gyűjtemény, a Caelia-versek ihletőjét sem benne kell keresnünk. 1591 elején a poroszországi Braunsbergben járt, ahol az ottani jezsuita kollégiumot kereste fel.

Innen azonban tovább ment, egészen az „Óceánum-tenger” partjáig, ám erről az útjáról nincsenek pontos ismereteink. Ekkortájt írta istenes énekeinek nagyobb részét, s ezekben is neolatin irodalmi mintákat használt fel; például a francia Théodore de Bèze és a skót George Buchanan zsoltárparafrázisait. 1593-ban újabb, rejtélyes szerelmét Fulviának nevezte el. Ekkoriból való öt egystrófás remeke, amely egy papírlapon, saját keze írásában maradt fenn a körmendi Batthyány-levéltárban. A nálánál két évtizeddel fiatalabb Batthyány Ferenchez írott leveleiben már öntudatos költőnek mutatkozik. 1593-94-ben a török ellen indított hadjáratban újra katonáskodott. Esztergom 1594-es ostroma során egy gyalogos roham közben egy szakállas ágyú golyója mindkét combját elroncsolta. Az orvosok amputációval még megmenthették volna, de ő nem fogadta el, mondván egy vitéz nem élhet lábak nélkül. A vérveszteség és a vérmérgezés miatt hosszas szenvedés után hunyt el.

Kazinczy Lajos honvédezredes, Kazinczy Ferenc és felesége, gróf Török Sophie legkisebb fia, a szabadságharc vértanúja 1920-ban született.

Hadapródként lépett a császári hadsereg 9. (Miklós) huszárezredbe, melynek állomáshelye két éven át Prága közelében, Pardubitz  városában volt. 1848 tavaszán jelentkezett a szerveződő honvédségbe. Augusztus végéig részt vett a délvidéki harcokban, majd főhadnagyi, később századosi rangban Ivánka Imre váci nemzetőr táborának segédtisztje lett. Részt vett a pákozdi csatában és a schwechati csatában. Novemberben közreműködött a honvéd utász fegyvernem megszervezésében. A téli hadjárat előtt részt vett a győri és a főváros előtti erődítések építésében. Buda feladása után Perczel Mór hadtestébe osztották be és január 11-étől alezredesi rangban az 1. (Császár) huszárezred parancsnokává nevezték ki. Egységével harcolt a szolnoki és a ceglédi ütközetekben.

A tavaszi hadjáratban Klapka György hadtestében volt dandárparancsnok. Az április 19-ei nagysallói ütközet után helytállásáért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát, majd április 30-ától hadosztályparancsnoki beosztást kapott. Május végétől ezredesként a komáromi várőrség mozgóvá szervezett részének parancsnoka volt a Csallóközben, majd megbízták egy tartalék hadosztály szervezésével. A felállított mintegy hétezer fős seregtesttel augusztus 6-án Bem csapatainak megsegítésére Erdélybe indult. A világosi fegyverletétel hírére az erdélyi hadsereg hozzá csatlakozott maradványaival augusztus 24-én Zsibónál Grotenhjelm orosz tábornok csapatai előtt letette a fegyvert. Az oroszok átadták Eduard Clamm-Gallas altábornagy császári csapatainak és az aradi haditörvényszék elé került. A tizenhárom aradi vértanú kivégzésének napján már folyt ellene a bírósági tárgyalás, teljes vagyonelkobzásra és golyó általi halálra ítélték. Az ítéletet Haynau jóváhagyta és október 25-én Kazinczyt az aradi vár sáncárkában agyonlőtték. Kivégzésekor néhány nappal múlt huszonkilenc éves. A tizennegyedik aradi vértanúként szokás emlegetni

Rákosi Szidi (Kremsner Szidónia) színésznő, színészpedagógus 1935. október 20-án halt meg.

Rákosi Szidi 1867-ben a Budai Népszínházban kezdte pályáját. A színiakadémiát 1870-ben végezte el. 1870-1872 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1873. április 13-án, Beöthy Zsolttal kötött házasságából megszületett fia, Beöthy László, a későbbi színházigazgató, majd 1875-ben második gyermeke, Beöthy Zsigmond. 1877-ben elvált férjétől,  és újra a Népszínházhoz szerződött, ahol 1885-ig játszott. 1885-től 1934-ig ismét a Nemzeti Színház tagja volt. 1909-ben a Nemzeti Színház örökös tagja, 1928-ban pedig tiszteletbeli tagja lett. Szerepelt magánszínházakban is, 1917-ben a Magyar Színházban, 1920-ban a Vígszínházban. Pályája kezdetén hősnő- és naivaszerepeket játszott, de igazi hangját a komikai és a nagymama szerepkörben találta meg. 1892-től színészképző iskolát vezetett, amelyben magyar színésznemzedékeket nevelt a színpad számára. 1895. február 8-án kérvényt nyújtott be a főváros tanácsához, hogy egy polgári színházat alapíthasson. Az új színház, a Magyar Színház nevet kapta. A színház építéséhez szükséges telket 1896. február 10-én, Rákosi Szidi sógora, Evva Lajos vásárolta meg. A színészgenerációkat felnevelő Rákosi Szidi Budapesten, 83 esztendős korában, magányosan távozott az élők sorából.