A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

Zalán Tibor József Attila-díjas magyar költő, író, drámaíró, dramaturgot Benedek Szabolcs író köszöntötte laudációjával. Az alábbiakban ezt adjuk közre:

A kor falán

Amikor arra készültem, hogy összeszedjek pár gondolatot Zalán Tibor könyvszaloni díja kapcsán, kerestem a kapcsolódási pontjainkat, és eszembe jutott, hogy a mai jeles alkalmon kívül van egy privát Zalán-évfordulóm: idén 30 éve olvastam tőle először. Persze ezzel jócskán le voltam maradva, elvégre Zalán Tibor akkor már országosan és méltán ismert és elismert szerző volt, minőségben és mennyiségben jelentős életművel a háta mögött, amely azóta sokunk örömére tovább gazdagodott. Én viszont 30 évvel ezelőtt, 20 évesen még a torokköszörülésnél sem tartottam, ellenben forgattam szűkebb pátriám irodalmi folyóiratát, a Jászkunságot, amelynek borítóján egy meghökkentő című sorozat futott: A for kalára. Igen, először én is azt hittem, hogy elütés, annál is inkább, hogy a folyóirat elülső borítójára úgymond jól volt írva: A kor falára. Aztán kiderült, hogy szó nincs tévesztésről, a hátsó borítón lévő cím is helyes, sőt úgy jó, ahogy van. A for kalára megjelölés alatt Zalán Tibor írta közérzeti tárcáit, keresetlenül őszinte és hitelesen karcos, mély emberismeretről tanúskodó benyomásait. A betűcserének megvan a története, Tibor elmesélte már interjúban, nem szeretném elismételni, sokkal inkább rávilágítani arra, hogy ez az egyszerre tenyeres és fonák hangütés mennyire megfogott, és milyen sokat tett hozzá ahhoz, hogy 30 éve olvasom rendületlenül Zalán Tibor műveit.

Kapcsolódási pontok másutt is vannak. Tibor Szolnokon született, ahol én felnőttem, ő pedig Abonyban nőtt fel, ami félúton van Szolnok és a tanyavilág között, ahol a nagyszüleim éltek. A for kalára rovat pár éve újraéledt a szolnoki Eső irodalmi lapban, immáron több szerzővel – öröm és büszkeség, hogy köztük lehettem. Ezek fontos dolgok, ám a felszínt kapargatjuk velük. Lényegesebb, hogy a 30 év alatt nagyon sokat tanulhattam Zalán Tibortól. Nem egyszerű a klisészerű felsorolást mellőzve elmondani, mit és hogyan. Ám ha néhány pontot mégis muszáj lenne megragadnom, azzal kezdeném, hogy a minőség mindenek felett áll. Szokták emlegetni, hogy az utókor a legjobb ítész: akit a jelen felemel, nem biztos, hogy a jövőben is jelen lesz, és akire a jelen nem figyel, lehet, hogy a jövő meghallja a hangját. Az irodalmár azonban, mint az ember általában, hiú, és a jelenkor ítélete érdekli elsősorban, nem a jövőé. Ugyanakkor, ha Zalán Tiborra gondolok, először az jut eszembe, hogy hiúsági kérdés helyett csinálni kell, munkálkodni kell, tenni a dolgunkat – ahogyan Tibor is teszi, azzal a meg nem alkuvással és eltántoríthatatlansággal, amelyet részben a felmenőinktől örököltünk, akik nap mint nap megküzdöttek a betevőért a Nagyalföld ama, jobbára homokkal borított szegletében.

Részben génekben megbúvó örökség, nem kis részben viszont írói és emberi kvalitás dolga, hogy Zalán Tibor ennyire sokrétű és termékeny, számos műfajban és műnemben megtalálja a hangját, amely divatoktól, irányzatoktól, izmusoktól, érdekcsoportoktól, megfelelésektől és elvárásoktól függetlenül hol komolyan elbeszél, hol önfeledten játszik, hol líraian cseng, hol harsányan kiált, hol bölcsen dörmög, hol érvel, hol megfed, hol boldogan áradozik, hol vigasztalhatatlanul zokog, és miközben állhatatosan és unhatatlanul változik, összetéveszthetetlenül egyéni marad.

Úgy lehet Zalán Tibortól rengeteget tanulni, hogy nem is tanítani akar: egyszerűen rólunk, mindnyájunkról mond el érvényes és megcáfolhatatlan dolgokat, miközben az ő útkeresése egyúttal a miénk is, ahogyan tétován, mégis megállíthatatlanul lépdelünk egy olyan világban, amelyet lehet, hogy soha nem fogunk megérteni, de legalább Zalán Tibor műveiből jobban megismerhetünk, és kellő figyelemmel tanulságokat is levonhatunk.

Isten éltessen, Tibor, és szeretettel gratulálok a Győri Könyvszalon alkotói díjához!

Zalán Tibort, egyben a 22. Győri Könyvszalon ünnepélyes megnyitóját Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes műsora vonta keretbe.

Fotók: Szabó Béla

Forrás:gyoriszalon.hu