Barion Pixel
Connect with us

Ferdinandy György novellafüzérei

Hírek

Ferdinandy György novellafüzérei

Kérdések Istenkéhez címmel jelent meg Ferdinandy György legújabb novelláskötete, amely az elmúlt három év termését tartalmazza, összesen harminckét írást.

“Mindig igyekszem úgy összeállítani a köteteimet, hogy azok füzérként is olvashatók legyenek, majdhogynem regényként” – mondta el Ferdinandy György, hozzátéve, hogy a Magyar Napló Kiadó által gondozott új kötetben a történetek az 1950-as évektől indulnak, de megjelennek a Franciaországban és Puerto Ricóban töltött évek is.

“Most van egy új témám: Florida” – mutatott rá Ferdinandy György, kiemelve, hogy a kötetben a visszatérő történetek mellett újdonságként hatnak majd az olvasókra ezek a szövegek. Mint megjegyezte, tizenegy éve él Floridában, de még mindig új környezetként hat rá. Felidézte, hogy rákos betegként érkezett az Egyesült Államokba. “Úgy nézett ki, hogy az utolsó stádiumban járok. Nem remélhettem, hogy lesz még megírni valóm, de aztán mégis utánam jöttek a témák” – emlékezett az író, aki azóta túljutott a betegségen, egy volt diákja műtötte meg.

Azáltal, hogy újra és újra elővesz már megírt emlékeket, képes “jobban és erősebben” megírni őket. “Van egyfajta ismétlő, kántáló hangvételük a könyveimnek. Aki szeret, erősségemnek tartja, aki nem szeret, önismétlésnek véli” – mutatott rá.

A szövegek önéletrajzi jellegéről úgy vélekedett, hogy azok csak részben olvashatók rá az ő életére. “Én is csak úgy dolgozom, mint a többi magyar író. Ha hallok, olvasok valamit, amit fontosnak vélek, feljegyzem, és beépítem a saját történeteimbe” – mondta, megjegyezve, hogy ha az egyes szám első személyben írt történetek mind vele estek volna meg, “már nem élne”.

A könyv bemutatóján szerda este a Magyar Írószövetség székházában Csender Levente erdélyi író beszélget majd Ferdinandy Györggyel. “Levente tíz éve Magyarországon él, és azok közé tartozik, akik megtalálták a maguk helyét a magyar irodalomban” – vélekedett az író, hozzátéve, hogy többször volt alkalmuk már közös esten szerepelni, legutóbb a debreceni Csokonai Színházban olvastak fel közösen.

Ferdinandy György elmondta, következő kötetét, amely szintén rövidprózákat tartalmaz majd, a jövő évben tervezi megjelentetni. “Turczi István költő tanácsára kezdtem el még ezeknél is rövidebb szövegeket írni, afféle szösszeneteket. Van már belőlük vagy ötven darab” – fogalmazott az idén 76. születésnapját ünneplő író, majd hozzátette, most már szeretne valami nagyobb lélegzetvételű műbe belevágni, “ha az égiek is megengedik”.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top