Barion Pixel
Connect with us

Molnár Piroska, a Nemzet Színésze

Hírek

Molnár Piroska, a Nemzet Színésze

Molnár Piroska Kossuth-díjas, kiváló művészt, a Nemzeti Színház színésznőjét választották tegnap Komlós Juci helyett a Nemzet Színészének. A Nemzet Színészeinek hetven perces tanácskozása után Psota Irén közölte a hírt, amit Alföldi Róbert a Nemzeti igazgatója elsőként tudatott telefonon Molnár Piroskával.

Molnár Piroskát valósággal szétkapkodják. Öt színházban játszik, a Nemzetin kívül a Budapesti Operettszínházban, a Játékszínben, a Kolibriben, az Örkény Színházban is fellép, májusban pedig Dunaújvárosban lesz bemutatója. Hihetetlenül strapabíró és nehezen tud nemet mondani. Kossuth-díja átvétele napján is dolgozott. Két Bors néni előadás közben vette át a rangos díjat, amit az öltözőjében felejtett.

Ez jellemző rá. Tán annyira belemámorosodott igencsak hozzánőtt, több százszor alakított szerepébe, valószínűleg annyira körülrajongták a nézőgyerekek, hogy ettől boldog volt, nem is gondolt rá, hogy azt az “aprócska” Kossuth-díjat még haza kell vinnie.

Elképesztő, hogy mennyire szélsőséges szerepeket játszik. Ebben segít, hogy ezt megszokhatta vidéken, Kaposváron, ahová pályája jelentős része kötődik, és ahová Pestről is önszántából szerződött vissza huzamosabb időre. Klasszikus tragédiában, az Ármány és szerelemben ugyanúgy hiteles, ahogy könnyedén komédiázik a Bubus című bohóságban. Lidércesen szívét megkérgesítő, a saját fiát kitagadó anya a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból előadásában, és lazán sármos, időskori szerelmes a Vesztegzár a Grand Hotelben musical változatában.

Az Én vagyok a Te előadásában megjegyezhetetlennek tűnő Esterházy Péter által írt végeérhetetlen körmondatokban beszél magától értetődő természetességgel. Mereven nyársat nyelt ápolónő az Orfeusz alászáll-ban, és tolószékében az élet nagy kérdésein merengő Giza a Macskajátékban. Ezek csak mostani szerepeiből ízelítők. Régi szerepeiből is számos a legendás. A Csárdáskirálynőben bámulatosan nőies primadonna volt, miközben idézőjelbe tette az operett “monumentális idiotizmusát”. Az öreghölgy látogatásában dermesztő végzetként jelent meg.

Tragikus ereje döbbenetes. Komikus vénája elementáris. Nincs benne semmi sztárallűr. Civilben szerényen csendes, miközben kevesen képesek nála jobban hangoskodó nagypofájúakat játszani. Szereti a közönség, ugyancsak kedveli a szakma. A pályája érdekében szinte mindent feláldozott. De sokat is kap vissza tőle. Most éppen a Nemzet Színésze lett. Ha valaki, akkor ő biztosan megérdemelte.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top