Barion Pixel
Connect with us

Sikeres Versmondó Klub

Hírek

Sikeres Versmondó Klub

A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus közös összefogásában ADY VERSMONDÓ SZALON – VERSMONDÓ MŰHELY néven folytatja munkáját a Budapesti Versmondó Klub és Műhely.

A Versmondó Szalon évadnyitó állomását, október 24-én nagy figyelem övezte. A Szalon célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson azoknak a 14 év feletti Versmondóknak, akik versenyekre készülnek, vagy csupán szeretnének közelebb kerülni a pódiumművészet titkaihoz. A foglalkozásokat ismert szakemberek, előadóművészek és versrendezők –
Havas Judit, Tóth Zsóka, Tóth Zsuzsanna, Kiss László és Wiegmann Alfréd – tartják.

Az érdeklődőktől azt kérik, hozzanak magukkal a felkészülés stádiumában lévő verset.

A Szalon működési helye a későbbiekben a PIM ADY Emlékmúzeuma lesz – ahol a alkalom nyílik majd a műhelymunkában résztvevők közönség előtti bemutatkozására is -, jelenleg azonban, az Ady Emlékmúzeum felújítása miatt, a Budapesti Művelődési Központban várja az érdeklődőket (11. kerület, Etele út 55.). A következő találkozó november 13-án, szombaton 10.00 órától lesz.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top