Barion Pixel
Connect with us

Versmondó rekordok a Költészet Napján

Hírek

Versmondó rekordok a Költészet Napján

Amíg az Első Magyar Versszínház és a Magyar Versmondók Egyesülete a Műcsarnokban pótszékezett, hogy a legtöbb vendég ülve nézhesse meg a Költészet Napja alkalmából rendezett nagyszabású versszínházi estet, megdőlt a tömeges versmondás rekordja pénteken. Miskolcon egyszerre több mint hétszáz diák szavalta József Attila Óda című versét – amelyet a költő éppen a rekordkísérlet helyén, Lillafüreden írt. A rekordkísérlet a költészet napjához, április 11-éhez, József Attila születésnapjához kapcsolódott.

A versmondáshoz bárki csatlakozhatott, így az iskolások mellett idõsebbek is olvasták József Attila Óda címû versét, amelyet éppen a rekordkísérlet helyén, Lillafüreden írt a költõ. A szavalat alatt Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora szigorúan számolt. Utóbb a Független Hírügynökségnek elmondta, a tömeges versolvasás eddigi rekordját budapesti diákok tartották, ezt kellett túlszárnyalniuk a miskolciaknak.
A kísérlet sikerült, több mint hétszázan mondták József Attila versét Miskolcon, ötvennel többen szavaltak, mint a korábbi rekorderek.
Budapesten is készültek rekorddöntögetéssel, igaz Galkó Balázs már harmadszorra teljesíti ezt a nem mindennapi vállalkozást: a 105 éve született József Attila összes, azaz majdnem hatszáz versét olvasta fel a költő Gát utca 3.-beli szülőházának udvarán.
Ahogy az első két alkalommal – 1988-ban és 2005-ben -most is Mártha István zeneszerző improvizációi kísérték a felolvasást, sőt, hogy mennyire nincs új a Nap alatt: Galkó ugyanabban az öltözetben, mi több, ugyanabból a szavalófülkéből mondja el a verseket, mint annak idején a Fiatal Művészek Klubjában és az Új Színházban.
E mostani jeles alkalomra a ház udvarára fűthető sátrat állítottak, a büfében pedig az úgynevezett József Attila-menüt kínálták a közönségnek: libacombot és kuglert. Több ilyen jeles alkalom azonban nem lesz, ez a az utolsó. Megcselekedtem, amit megkövetelt a haza – magyarázta döntését Galkó Balázs, akit a Magyar Versmondók Egyesülete felterjsztésére március 15-én tüntettek ki.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top