Barion Pixel
Connect with us

50 Diákíró együtt

Hírek

50 Diákíró együtt

Idén is megrendezik a Kárpát-medencei magyar diákírók és diákköltők találkozóját Sárváron március 26. és 29. között. A háromnapos tábor résztvevőit pályázat útján választják ki.

Az irodalmi táborra azok a középiskolás diákok kapnak meghívást, akik az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, a Sárvári Városi Önkormányzat, valamint a sárvári Tinódi Gimnázium által kiírt irodalmi pályázaton bekerülnek az ötven legjobb közé – tájékoztatta az MTI-t hétfőn Mezey Katalin József Attila-díjas költő, az Írók Szakszervezetének titkára.

Elmondása szerint minden évben több száz jelentkezőből választják ki a legjobbakat. Mezey Katalin rámutatott: a magyarországi és a külhoni középiskolákban is nagy az érdeklődés az évtizedek során rangos irodalmi eseménnyé vált rendezvény iránt.

A sárvári irodalmi tábort az 1970-es évektől rendezik meg, a rendszerváltás óta az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete közösen szervezi a találkozót a várossal és a gimnáziummal.

Az évek során az egykori pályázók közül olyan elismert költők és írók kerültek ki, mint Kemény István, Kun Árpád, Tóth Krisztina, Vörös István.

Idén is vers és próza, valamint tanulmány kategóriában lehet pályázni, az interneten közzétett feltételek szerint. A pályamunkákat magyar nyelven, kizárólag postán, levélben lehet eljuttatni az Írók Alapítványa budapesti címére – fűzte hozzá.

A legjobbnak ítélt ötven szerző kap majd meghívást a tavaszi szünetben a sárvári táborba, ahol a műhelymunka során háromtagú zsűri – Bertha Zoltán irodalomtörténész, Vörös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője és Papp Márió költő – értékeli a pályaműveket, és sor kerül a díjkiosztó ünnepségre is.

(forrás: MTI/prae.hu,
fotók: láthatatlansárvár.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

To Top