Barion Pixel
Connect with us

40 versszínházi előadás, művészi Kaleidoszkóp

Hírek

40 versszínházi előadás, művészi Kaleidoszkóp

Radnóti Miklós életének teljesen más feldolgozását láthatja a nagyérdemű a Kaleidoszkóp VersFesztiválon a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Budapesti Holdvilág Kamaraszínház bemutatójában.
A lélek hossza című nyíregyházi produkciót Radnóti Miklós naplójegyzetei, levelei és versei alapján Olt Tamás rendező szerkesztette estbe, és részben önállóan írta meg a jeleneteket. A haláltáborban eclogát író, halott ikertestvérét vizionáló, élettel-halállal konokul szembenéző költő megelevenedő verssorai a néző tudatában Bori notesszé állnak össze. A Holdvilág Kamaraszínház előadásában a főhős, Radnóti útja a meleg családi otthontól a fasizmus pokláig vezet… Erőltetett menet, koncentrációs tábor, nyilas terror – szavak érzetté erősödnek, és a szívekben, s az agyakban dobognak, dübörögnek tovább.

A fővárosiak Faludy György költészetét is színre viszik. A témában elhangzó verseket, sanzonokat átszövi a feketehumor, s ha a tisztelt publikum a kabaré stílusjegyeit véli felfedezni, az egyáltalán nem a véletlen műve: egyfajta holtakból verbuválódott maffia-család teszi tiszteletét a – jelenleg még – élőknél.

Az Első Magyar Versszínház és a Forrás Színház klasszikus művet, de egyedülálló módon mutat be: Arany János Toldiját adja elő úgy, ahogy máskor nem láthattuk. Wiegmann Alfréd rendező az elbeszélő költemény verses formáját kiemelve ősbemutatóként állította színpadra a darabot. A teret 21. századi látványvilág, projektoros dimenzióval kiegészített valódi játék viszi közelebb a ma befogadójához. A koreográfiát Demcsák Ottó Harangozó-díjas művész, a zenét Szarka Gyula és a Ghymes írta és játssza. Az előadás 2010-ben a közönség Vastaps-díját kapta.

Rékai Nándor színművész előadásában Ady Endre emberi világa kerül színre, Torma Mária Magiszter Versmondó a szerelem húrjai között lavíroz, míg Orbán Júlia Kazinczy Ferencnek állít különleges nyelvi emléket estjében.

Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Varró Dániel, Turczi István, Weöres Sándor, Lőrincz Miklós és Tasnádi István művei végigkísérik a VersFesztivált. Versenybe szállnak a pécsi társulatok: az Escargo Hajója AlterNaív, Kovács Dorina és Papp Zoltán és az Apollo Kulturális Egyesület A-Team formációja.

Bakony Alexa és Benkő Claudia (Zalaegerszeg), a Ká-Ró Színkör (Gyöngyös), a TLG Színpad (Gyönk), Nagy-Molnár Eszter és Nagy Gyula (Siklós), a Tárt Kapu Színház, Szűcs János, Balkay László és Gabryel.
A programok közül nem marad ki a versfilmes alkotások bemutatója és a klasszikus értelemben vett versmondás sem.

Részletes program: www.versfesztival.hu

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

  • Hírek

    Meghalt Sohár Pál Ferenc műfordító

    By

    Életének 87. évében elhunyt a Balassi Műfordítói Nagydíj-as fordító, Kányádi Sándor és Faludy György műveinek angolra ültetője.

To Top