Hírek
Vissza a jövőbe – avagy a színtiszta költészet
Ma van a jövő. Vagy legalábbis az a legendás nap, ahová a Vissza a jövőbe 2. hősei megérkeznek a felejthetetlen filmben, amely a repülő autók és a légdeszka mellett a filmtörténet legszebb verssorait is adta nekünk.
A hangzó költészet nem is olyan ritka a moziban, mint hinnénk – és itt most egyáltalán nem a Holt költők társaságára gondolunk! Szabad verset mondott az élet döntő tényeiről Don Corleone a fiának, Michaelnek a padon a Keresztapa első részében, szesztől akadozó nyelvvel elbeszélő költeményt adtak elő a baktatásról a Sátántangó kocsmahősei, de Quentin Tarantino is arany lírában vezette elő meglátásait Madonna Like A Virgin című slágeréről a Kutyaszorítóban (a szám, mint azóta közismert, egy punciról szól; reggeltől estig csak kuki, kuki, kuki, kuki, kuki, kuki… kuki – hány kuki is az?).
|
||
Szóval, nagy a választék, ám az mégsem kérdéses, hogy a leggyönyörűbbet mégis Doktor Emmett Brown, vagyis a merészen alliteráló Doki vágta ki (Rajhona Ádám magyar hangján) a Vissza a jövőbe 2. jövőjében (azaz nem máskor, mint 2015. október 21-én):
„Marty, én nem anyagi előnyökért csináltam ezt az időgépet. Az volt a célom, hogy megismerjem az emberi természetet. Hogy kifürkésszem a kihívásokat, kockázatokat, korlátokat és kilátásokat. És hogy választ kaphassak az örök kérdésre:
MIÉRT?”
Persze könnyű a Dokinak! Ő, a popcornmozik poeta doctusa ugyanott, a légdeszkás, repülő autós, saját magát befűző Nike cipős jövőben (hol rejtegetik ma ezeket? – csap dühösen az asztalra a teljes szerkesztőség; kinek állhat ez érdekében?!) nem sokkal később egy rövidke lírai gyöngyszemmel ismét a világirodalom hófödte csúcsaira hág:
„Sajnos az időutazás túl nagy kockázattal jár. Talán mégis jobb lesz, ha a világegyetem másik örök rejtélyét tanulmányozom… A nőket.”
Éljen hát Doktor Emmett Brown, éljen a költészet, éljen a Vissza a jövőbe 2. – és éljen a jövő, ami a jelen. Vagy talán a múlt?
Vágyaink netovábbja régen is, ma is: a légdeszka
(forrás: Magyar Narancs)
