Barion Pixel
Connect with us

VI. Nemzeti VERSeny – felhívás – HIVATALOS OLDAL

A FELHÍVÁS PDF FORMÁTUMBAN LETÖLTHETŐ INNEN

ONLINE JELENTKEZÉSI LAP

Nevezési határidő: 2021. április 30.

ADATKEZELÉSI HOZZÁJÁRULÁS

FILMES HOZZÁJÁRULÁS

TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ NYILATKOZATA
(kiskorúak esetében szükséges)


A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2021-ben hatodik alkalommal hirdeti meg határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, valamennyi korosztály számára, az Anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó részére. A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, és a kulturális identitás erősítése.

A VERSENY VÉDNÖKE:

VIDNYÁNSZKY ATTILA,
Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója

 

 

A ZSŰRI ÁLLANDÓ TAGJAI:

a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete művészei, szakemberei:

Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, rendező

Lutter Imre Radnóti-, Bánffy és Wlassics-díjas előadóművész, producer

Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színművész

Szabó László Ki viszi át a Szerelmet-díjas kommunikációs szakember

Wiegmann Alfréd Radnóti- és Nívó-díjas rendező


 

A VERSENY TEMATIKÁJA ÉS MENETE:

2020-ban sokkolta a világot a koronavírus pandémia. A ma élő generációk számára ismeretlen világméretű járvány megállította az életünket: átírta a társadalmi szabályokat, az üzleti, az iskolai és a hétköznapi protokollt, a félelem és az óvatosság más dimenzióba helyezte a családi kapcsolatokat és a közösségi kapcsolattartást, valamint az egymás iránti érzéseinket és felelősségünket. A Nemzeti VERSeny egyik fő fókusza 2021-ben az újrakezdés, valamint az ehhez kapcsolódó magyar nyelvű költészet, beleértve a nagy újrakezdések minden formáját és kapcsolódási pontját (háború, forradalom, szabadságharc, rendszerváltás, világjárványok, mint a pestis, a spanyolnátha stb.), amely mellett a Nemzeti VERSeny a klasszikus és kortárs magyar irodalom szabadon választott verseinek is teret ad.

A nevezők három fordulón keresztül versenyeznek: az első két forduló online zajlik, ahol a zsűri mellett a közönség is tovább juttathat versenyzőket, a harmadik forduló, vagyis az élő szuperdöntő a Nemzeti Színházban lesz, közönség előtt, online tévéközvetítéssel.

 

NEVEZÉSI FELTÉTELEK

– A versenyre korosztályi megkötés és határok nélkül minden magyar nyelvű, nem hivatásos versmondó jelentkezhet, aki büntetlen előéletű, Magyarországról, a Kárpát-medencéből, Európából és az óceánon túlról, a diaszpórából is.

– Nevezni a hivatalos jelentkezési lapon lehet, amely online kitölthető a www.vers.hu/nemzetiverseny-2021 linken. Kiskorú vagy gyámság alatt álló személyek esetén a törvényes képviselő hozzájáruló nyilatkozatával együtt érvényes a jelentkezési lap.

 

– A jelentkezők száma nincs korlátozva, azonban – mivel a pandémia miatt az V. Nemzeti VERSeny élő szuperdöntője a VI. Nemzeti VERSeny döntőjével azonos időpontban zajlik majd – az V. Nemzeti VERSeny döntősei közül legfeljebb öt versenyző juthat be a VI. VERSeny szuperdöntőjébe, értékelési pontszámaik sorrendjében. Vagyis nevezhetnek azok a versenyzők is, akik 2020-ban bejutottak a döntőbe, s ha ötnél több ilyen versenyző jutna be a VI. Nemzeti VERSeny döntőjébe, akkor számuk öt versenyzőben korlátozott.

– A versfilmeket a YouTube közösségi videómegosztó portálra kell feltölteni, amit a vers.hu és a nemzetiszinhaz.hu oldalak is megjelenítenek majd.

– A filmek minőségéért a versenyző felel, vagyis a nem megfelelő hangi vagy képi minőségű felvételeket a zsűri nem köteles értékelni.

– Minden jelentkező hozzájárul az általa beküldött/feltöltött versvideok egészének vagy részleteinek időben, médiatípusban és területileg korlátlan használatához.

– Az első fordulóban a közönség szavazata a zsűri döntésén túl öt plusz versenyző bejutását teszi lehetővé, a másodikban három versenyzőét.

A jelentkezők a nevezési lap elküldésével elfogadják a versenykiírást, mint szabályzatot, és a zsűri döntése ellen nem emelnek vétót. Emellett elfogadják, hogy bármely bejegyzett sajtóorgánum megkeresése esetén a rendezőszervek jóváhagyásával nyilatkoznak. A verseny szervezői fenntartják a jogot, hogy szükség esetén módosítsák a versenyfelhívást.

 

A nevezés szakmai feltételei:

Nevezni három vers megjelölésével lehet, amik (nem magán kiadású) kötetben, antológiában vagy neves irodalmi (nyomtatott vagy online) folyóiratban megjelentek, s amelyek közül

– egy az újrakezdés költészetéhez kapcsolódik

– egy klasszikus magyar költő szabadon választott verse (különös figyelemmel a száz éve született Pilinszky Jánosra)

– egy kortárs magyar költő szabadon választott verse

 

Az első fordulóban (elődöntő) a három közül bármelyik vers elmondását videón rögzítve kell beküldeni.

A második fordulóban (középdöntő) a továbbjutók egy újabb verset dolgoznak föl a három vers közül, versklip formájában, a járványügyi helyzetre tekintettel akár otthoni környezetben.

A harmadik fordulóban (döntő) a továbbjutóknak a versklipjeik vetítése mellett a VERSeny fordulói alatt még el nem hangzott verseiket kell előadni.

 

Az első forduló: ELŐDÖNTŐ (versmondás videofelvételen)

  • nevezési határidő: 2021. április 30.
    eredményhirdetés: 2021. május 31.

Elsőként minden versenyző három magyar költő már megjelent versével nevezhet be, amelyek közül egyet kell az első fordulóban beküldeni, méghozzá a 21. század vizuális eszközeit is alkalmazva, telefonnal vagy kamerával rögzített vágatlan videón (versvideó). A versvideót a YouTube videomegosztó portálra kell feltölteni azzal a címmel, hogy „Nemzeti VERSeny 2021 – versvideo”, és a videó linkjét kell, hogy elküldjék a nemzetiverseny@gmail.com címre, a kitöltött jelentkezési lappal együtt. A felvett vers időtartama nem haladhatja meg a 4 percet. Szakmai zsűri dönt a továbbjutókról: a szakemberek döntése alapján lesznek, akik egyeneságon tovább jutnak, lesznek, akik a közönségszavazás listájára kerülnek, és lesznek, akiket nem javasol a zsűri továbbjutásra.  Vigaszágon a nézők a közönségszavazásra kijelöltek csoportjából juttathat tovább újabb 5 versenyzőt a középdöntőbe.

 

A második forduló: KÖZÉPDÖNTŐ (versek videoklipen)

  • beküldési határidő: 2021. július 31.
    eredményhirdetés: 2021. augusztus 31.

A középdöntőbe továbbjutott versenyzők az általuk választott és a nevezési lapon megjelölt három vers közül egy újabb verset kell, hogy feldolgozzanak, immár film (versfilm) vagy videoklip (versklip) formájában, amelynek hossza legfeljebb 4 perc, ettől csak rendkívüli esetben, a zsűri előzetes jóváhagyásával térhet el a versenyző. A filmet/klipet a YouTube videomegosztó portálra kell feltölteni azzal a címmel, hogy „Nemzeti VERSeny 2021 – versklip”, és annak linkjét kell, hogy elküldjék a nemzetiverseny@gmail.com címre. A versfilm vagy versklip formájára vonatkozóan nincs kitétel, sem a képi világot, sem a zenei és más audio eszközöket tekintve. Szakmai zsűri juttatja tovább a legjobbnak vélt versenyzőket a következő fordulóra, egy adott pontszámmal, míg a közönség is beszavazhat vigaszágon újabb 3 versenyzőt. A továbbjutott versenyzőknek az eredményhirdetést követően egy hét áll a rendelkezésükre, hogy nagy felbontásban, jó minőségben, MP4 formátumban is eljuttassák a VERSeny e-mail címére a videoklipjüket.

 

A harmadik forduló (élő szuperdöntő, versvideókkal)

  • 2021. október 17. (az V. Nemzeti VERSeny döntője 2021. október 16-án zajlik)

Az élő szuperdöntőbe bejutott versenyzők közönség előtt, a Nemzeti Színházban adják elő a jelentkezéskor megjelölt három vers egy költeményét, amely nem lehet azonos azzal a verssel, amit versklipként feldolgoztak, és egyik előadott vers időtartama sem haladhatja meg a 4 percet. Itt vetítik le a rendezők a döntős versenyzők második fordulós versklipjeit is.

 

Hogyan zajlik az első és a második forduló közönségszavazása?

Szavazni a YouTube közösségi video megosztó portálon lehet a produkciókra. Minden olyan produkciót, amely részt vesz a közönségszavazáson, a VERSeny szervezői egy önálló YouTube csatornára töltenek fel, és egy előre kijelölt időpontban élesítik, megjelölve a közönségszavazás kezdeti és záró időpontját. Ennek megfelelően minden, a közönségszavazáson résztvevő versvideo és versklip azonos esélyekkel, nulla szavazatról indul.

A vers.hu oldal a Nemzeti VERSeny oldalán, és a VERSeny facebook oldala teszi közzé a virtuális közönségszavazás linkjét, amely a YouTube-on külön csatornán megtalálható lesz. A YouTube-on a szervezők által ÚJRA FELTÖLTÖTT videókra leadott like-ok (pozitív értékelések) száma dönti el a versenyzők továbbjutását. (A megtekintések számának és a negatív értékeléseknek nincs jelentősége.) Szavazategyenlőség esetén a zsűri dönt a döntetlenre álló versenyzők között.

A közönségszavazás határidejének lejártát követően a VERSeny szervezői megvizsgálják a kapott szavazatokat, és azt is, melyek a valós tetszésnyilvánítások, és vannak-e esetleg úgynevezett szavazószoftverek, robotok által generált, nem tisztességes módon szerzett szavazatok. A hivatalos eredményt ezt követően teszi közzé. A közönségszavazás eredménye a YouTube záró időpontban érvényes belső, részletes statisztikája alapján derül ki. A szavazásnál ügyelni kell arra, hogy az egy azonos IP-címről leadott voksokat csak egyszer fogadja a YouTube! Ez főként az azonos wifi hálózatról szavazókat érintheti.

 

DÍJAK:

Díjakat az élő döntő versenyzői kapnak. Minden élő döntős versenyző emléklappal és tárgyjutalommal térhet haza, emellett a zsűri arany-, ezüst- és bronzminősítéseket nyújt át a versenyzőknek.

I. díj: 100.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

II. díj: 75.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

III. díj: 50.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

Az első és második forduló versenyzői között a zsűri különdíjként – megfelelő mennyiségű és minőségű versvideo és versklip esetén – a karanténvideók, vagyis házi környezetben felvett, illetve egészségről, járványról szóló versfilmes alkotók legjobbját értékes tárgyjutalomban részesíti, amit a Nemzeti Színházban, a döntő napján vehet át a díjazott, függetlenül attól, hogy döntőbe jutott-e a versenyző (hiszen a döntőbe jutáshoz a versmondás és a versfilm készítés több mérvadó szakmai szempontjának is érvényesülnie kell).

A második forduló versenyzőinek versfilmjei automatikusan bekerülnek a Kaleidoszkóp VersFesztivál, a döntősök filmjei pedig a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába is, amennyiben az alkotó megerősíti nevezési szándékát az említett fesztiválokra.

A különdíjakat a szervezők és a támogatók, a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete biztosítják. A pénzjutalmak bruttó összegek, tartalmazzák a levonandó járulékokat is. A változtatás jogát a szervezők fenntartják.

 

To Top