Barion Pixel
Connect with us

Hírek

VersFesztivál: az előzsűri döntött!

Egy hónappal a nevezési időszak lezárulta után megszületett az előzsűri döntése a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál versszínházi, verszenei és versfilmes versenykategóriáiban. Erős program várja a nézőket a Móricz Zsigmond Színházban október 9-től 14-ig. A versfilmek és a versmondás kategóriájára még lehet jelentkezni, szeptember 30-ig bezárólag – tájékoztatott Lutter Imre fesztiváligazgató.

Koltai Róbert, Galkó Balázs, R. Kárpáti Péter és Major Róbert, Székhelyi József és Gerendás Péter, Pregitzer Fruzsina, Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán, Huzella Péter, Lackfi János és a Sajtkukaczok, Dobó Dániel és a Paneldoor ifj. Szakcsi Lakatos Bélával, a Kávészünet zenekar és a Gondola zenekar – csak néhány név a fellépők közül, akik a VersFesztivál versenyprogramjában és kiegészítő műsoraiban szerepelnek. A hazai színházi társulatok és zenei formációk mellett sok külföldi produkció is helyet kapott a versenyprogramban: az erdélyi Nagybányáról, Kolozsvárról, Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, a vajdasági Bácsfeketehegyről, valamint a felvidéki Szepsiről, Galántáról, Révkomáromból és Karváról is érkeznek művészek és társulatok. Külön kuriózum, hogy a megszűnésre ítélt Budapesti Kamaraszínház is jelen lesz saját előadásával, de nem maradt ki a programból a Móricz Zsigmond Színház, a Nyíregyházi Főiskola Színházi Műhelye, a veszprémi Pannon Várszínház, a Komáromi Jókai Színház (Komarno), a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a budapesti Holdvilág Kamaraszínház, a celldömölki Soltis Lajos Színház és a szegedi Parastúdió sem. Több filmmel nevezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem, és sok neves alkotó küldte be költői portréját vagy játékfilmjét.

Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus mai magyar verseket és világukat formabontóan bemutató grafikai-tipográfiai plakátkiállítása kifejezetten a Kaleidoszkópra készül, a képeket a VersFesztivál gálaestjén a versenyzőknek adják át díjként.

Összesen 21 verszenei produkció közül 12 kapott helyet a nyilvános versenyprogramban. A benevezett 57 versszínházi előadás közül 31 jutott be, az eddig beérkezett 34 versfilmes alkotás közül 16-ot láthat a közönség októberben Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban (utóbbi kategória és a versmondás még nyitva áll a jelentkezők előtt 2012. szeptember 30-ig).

A versmondásra közben folyamatosan érkeznek a nevezések, ezeket időrendi sorrendben fogadja a Magyar Versmondók Egyesülete. Legfeljebb 60 versmondót tud befogadni a Versmondó Szalon, a jelentkezési határidő itt tehát szeptember 30-dika, amennyiben azonban a nevezők száma eléri a felső határt, hamarabb lezárul.


Az előzsűri tagjai voltak:
Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, Szennik Éva diákszínjátszó-rendező, a myspace produkció televíziós főszerkesztője, Molnár György, az Aphonia zenekar tagja, Lutter Imre előadóművész, producer, fesztiváligazgató, és Tasnádi Csaba rendező, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal a program összeállítása befejeződött, az utolsó egyeztetések zajlanak. A hivatalos programot hamarosan közzéteszik a versfesztival.hu oldalon, napokra bontva, kezdési időpontokkal és játszóhelyekkel együtt. A VersFesztivál versenyprogramjai a színház három játszóhelyén zajlanak (Nagyszínpad, Krúdy Kamara, Művész).

A fesztiválon közel 300 versenyző lép fel egy hét alatt. A közönség szervezését a Móricz Zsigmond Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közösen végzi, a Kaleidoszkóp VersFesztivál kampánya augusztus végén indul. A díjkiosztó gálaestre október 14-én vasárnap délután kerül sor. Addig és azután is, a facebook-on a Kaleidoszkóp VersFesztivál oldalán, valamint a versfesztival.hu honlapon minden lényeges információt közzétesznek. Az előadások listája már megtalálható a hivatalos honlapon.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top