Barion Pixel
Connect with us

Versektől hangos Neszmély

Hírek

Versektől hangos Neszmély

Megkezdődött a Magyar Versmondók nyári Versművészeti Tábora Neszmélyen, ahol a színház és a versmondás mellett költészetet és írásművészetet is tanulhatnak a táborozók.

Költészeti estek, színészmesterség, esztétika, írásművészet, előadóművészet, mozgástréning,
hangképzés és drámajátékok – nagyvonalúan így foglalható össze a nyári Versművészeti Táborok
programja a Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében. Ihletett környezetben, egy Duna-parti
hajón kezdődött meg július 10-én az idei Versművészeti Tábor, ahol költőknek, leendő színészeknek
és versmondóknak is önálló műhely indult, így három tábor zajlik egyszerre. Olyan szakemberek
vesznek részt a képzésben, mint Kinizsi Ottó és Bakos-Kiss Gábor színművészek, Kukorelly Endre és
Turczi István költők, Kiss László és Wiegmann Alfréd rendezők, valamint Szennik Évi diákszínjátszó-
rendező és Lutter Imre előadóművész, drámapedagógus.
Az intenzív tréningek közepette a táborozók ellátogatnak Szendrey Júlia és Petri György közeli
sírjához, és megannyi művészeti estet is integrálnak a képzésbe.
A Versművészeti Szemináriumba érkező középiskolás diákok, egyetemi hallgatók hangképzést,
beszédtechnikát, színpadi mozgást tanulhatnak, szituációs feladatokban, bizalomjátékokban,
helyzetgyakorlatokban próbálhatják ki magukat, a színpadi és a pódiumi jelenlét szabályait ismerhetik
meg.
A Színész és Előadóművész Felkészítő Műhely azoknak szól, akik a színházművészetet és az
előadóművészetet leendő hivatásuknak tekintik. A színészmesterség mellett klasszikus és kortárs
művek rendhagyó feldolgozása, egyéni versfoglalkozások, helyzetgyakorlatok, színpadi mozgás és
beszédképzés folyik a műhelyben, amely nagyban épít a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételi
vizsgájára.
A Parnasszus költészeti folyóirattal közös Írásművészeti Műhely célja, hogy a nem professzionális írók,
költők, versfaragók illetve tanulni vágyó, a mesterség fogásait elsajátítani akaró pályakezdő szerzők
verstani, írástechnikai, költészet- és prózaesztétikai ismereteit bővítsék, a szemináriumi jellegű
speciális feladatokat közösen és személyre szólóan megbeszéljék, értékeljék.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top