Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Vége: feloszlatják a József Attila Színházat!

Megszűnik önálló intézményként működni a József Attila Színház, amelynek társulatát feloszlatják; a teátrum dolgozóival csütörtökön Méhes László igazgató ismertette Csomós Miklós főpolgármester-helyettes erről szóló levelét. Még csak nem is színház lesz a helyén.

A főváros vezetése arra kérte fel az igazgatót, hogy a következő évadtól ne hosszabbítsa meg a munkavállalók és egyéb foglalkoztatottak szerződését – közölte a színház az MTI-vel. Mint írták, ez azt jelenti, hogy az idén 55 éves József Attila Színház nyáron megszűnhet önálló intézményként működni és a társulatot feloszlatják. Az épületre hamarosan hasznosítási pályázatot ír ki a tulajdonos önkormányzat.

“Tarlós István főpolgármester egy hónappal ezelőtt hivatalában fogadta Méhes László igazgatót és a társulatot képviselő Esztergályos Cecíliát. A megbeszélésen világossá tette, hogy a főváros vezetése nem tervezi a színház bezárását, és a társulat a jövőben is a jelenlegi magas színvonalon működhet tovább” – idézte fel az előzményeket a színház kommünikéje.

Kitértek arra, hogy Méhes László ugyanezen a találkozón felajánlotta: ha garanciát kap a színház megmaradására, kész lemondani tavaly nyáron egyhangú közgyűlési támogatással elnyert igazgatói megbízatásáról, hogy a következő évadtól már olyan vezető állhasson a teátrum élén, aki minden szempontból bírja a városvezetés bizalmát és támogatását. “A főpolgármester ezt elfogadva szólt arról is, hogy szívesen látná a leköszönő direktort főrendezőként az új színházigazgató oldalán” – emlékeztetett a József Attila Színház.

“Csomós Miklós főpolgármester-helyettes levele és szóbeli tájékoztatása egy ettől teljesen különböző városvezetői szándékot tükröz. Eszerint igazgatói pályázat helyett színházi célra történő hasznosítási pályázatot írnak ki, amelynek keretében ‘magántőke bevonásával egyéb funkciók is szóba jöhetnek’. Ebből a döntésből az következik, hogy a József Attila Színház jelenlegi formájában, önálló alkotóközösségként megszűnik, a társulatot feloszlatják” – fejtették ki a közleményben.

Méhes László a csütörtöki rendkívüli társulati ülésen elmondta: továbbra sem világos, miért döntött a színház megszüntetése mellett a városvezetés, hiszen – mint kiemelte – a teátrum nézőszáma és bevételei Budapesten egyedülállóan folyamatosan emelkedtek az elmúlt fél évben, az előző évekből örökölt adósságok nagy részét az új színházvezetés visszafizette, és garanciát vállalt a fennmaradó tartozás kiegyenlítésére is.

Az igazgató bejelentette, hogy a társulati tagok iránti szolidaritásból júliustól ő maga is lemond posztjáról, ezzel végkielégítéséről is, és a jövőben sem kíván részese lenni a színház épületében működő bármilyen vállalkozásnak.

A direktor megköszönte a színház művészeinek, műszaki és adminisztratív munkatársainak a sok éves munkát, és arra kérte a társulatot, hogy az évadból hátralévő négy hónapban maximális szakmai teljesítményt nyújtva köszönjenek el a közönségtől.

Forrás: nol

Ha nem ért egyet a kultúrát érintő döntésekkel,
lájkolja az Összefogás a magyar kultúráért facebook oldalt!

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top