Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Vadonatúj sztárok a Sorok között

Sváby Andrással indul a stílusában és tartalmában is rendhagyónak számító irodalmi talkshow második évada, a Sorok között Lutter Imrével, méghozzá az ATV-n, online és rádióban is, szeptember 12-én.

A hetente jelentkező műsorban a legkülönbözőbb hivatású és habitusú ismertségekkel beszélget Lutter Imre. Pásztor Erzsi, Vitray Tamás, Charlie, Győrfi Pál, Németh Lajos, Gianni, Szabados Ágnes, Hajdu Steve, a Bagossy Brothers, Farkas Bertalan és Rakonczay Gábor is a vendégek között szerepel.

Sváby András, a Heti Napló műsorvezetője 2017-ben, 10 év kihagyás után tért vissza a képernyőre és azóta műsorvezetője és egyben főszerkesztője Magyarország vezető riport magazinjának. A műsorból kiderül többek között, hogyan lett Karcsikából az ország egyetlen négylábú társműsorvezetője. Betekintést nyerünk a Heti Napló műsorvezetőjének zaklatott mindennapjaiba és az is kiderül, hogyan fér meg egymás mellett a család és a főszerkesztői lét.


Sváby András saját elmondása szerint nem egy rendszeres versfogyasztó, a nehéz pillanataiban viszont előveszi a köteteket, mert a versek tudnak igazán segíteni neki. Sajnálatos módon az utóbbi időben több ilyen pillanat is jutott számára. Édesanyja elvesztése után pár hete édesapja, Sváby Lajos festőművész is elhunyt. Ezúttal Tóth Árpád Lélektől lélekig című versét választotta. Azt a verset, amely az emberek közötti kapcsolatról, a magányról és elhidegüléséről szól. A műsorvezető őszintén vall érzelmeiről. Arról, hogy sokkal érzékenyebb, mint azt a nézők gondolnák – ezért is viseli meg annyira a lélektől lélekig tartó hosszú, néha áthidalhatatlan távolság az emberek között.

A szezonnyitó adás ajánlója Sváby Andrással:

Az első évad 12 adásának kényszerű, a járványhelyzet miatti leállása után a második évadban 41 újabb sztárvendég osztja meg életét és gondolatait a nézőkkel, úgy mint Németh Kristóf, Király Viktor és Király Linda, Magyar György, Aradi Tibor és Varga Ferenc József, Mácsai Pál, Koltai Róbert, Azurák Csaba, Tornózky Anita vagy Joshi Bharat.

Lutter Imre beszélgetéseit és a verseket Várkonyi Attila, DJ Dominique ajánlja minden adásban, hogy a költészet nem az elitkultúra része, hanem mindenkinek a sajátja, és nem valami elvont és a hétköznapokban nem használható fogalom, hanem maga az élet, a versek pedig konkrét segítséget adhatnak a legkülönbözőbb helyzetekben.

Évadindító promó:

A műsor mély és közben szórakoztató beszélgetéseket tartogat a nézőknek. Nem ritka, hogy elszakad a cérna egy-egy sztárvendégnél, miközben a múlt és a jelen találkozik a vendég által hozott, Lutter Imre tolmácsolásában filmen látható vers vagy dalszöveg, valamint a hozzá fűződő személyes történet révén. A műsorban ugyanis az ismert vendégek arról beszélnek, hogyan változtatta meg az életüket egy vers, és hogy mit gondolnak a világról. Eközben soha nem hallott sztorik kerülnek felszínre, megismerjük a vendégek legfontosabb gyerekkori élményeit, szóba kerül a szülőkkel és a gyerekekkel való kapcsolat, szakmájuk kulisszatitkai és a gyakran titkolt érzelmek is. Szerelmek, barátság, hit, közélet, hétköznapi játszmák, küzdelmek, érzelmek és egyéni tragédiák kerülnek fókuszba, miközben a vendég életében fontos verset és annak szerzőjét, a párhuzamos életutakat is megismerjük.

Az adások premiere az ATV-n jelentkezik, minden szombaton este 22:20-kor, majd tíz nappal később debütál az online nézhető extra adás, bővített tartalommal Lutter Imre YouTube csatornáján (www.youtube.com/lutterimredr). A beszélgetések rádiós változata a Spirit FM-en, illetve a Spotify-on is hallható lesz, az egyes adások vendégei által választott versek filmes változatai szintén a YouTube-on lesznek elérhetők.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top