Barion Pixel
Connect with us

V. Arany János versmondó verseny

FELHÍVÁS

“Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

Ember lenni mindég, minden körülményben.”

Gyál Város Önkormányzata és az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár meghirdeti

az V. ARANY JÁNOS VERSMONDÓ VERSENYT Gyál Város támogatásával.

Az anyanyelvápolásért és az élő vers, próza szépségének népszerűsítéséért Gyál Város megbízásából az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár tehetséggondozó versenyt hirdet. A versmondó versenyünkre minden a magyar nyelvet és a költészetet szerető felső tagozatos általános iskolás és középiskolás tanulót várunk, aki a vers tolmácsolásához tehetséget érez önmagában, és kipróbálta magát iskolai versenyeken.

A nevezés feltételei:

A verseny négy kategóriájának (5-6. osztályos tanulók és 7-8. osztályos tanulók, valamint középiskola 9-10. osztályos, 11-12 (+13) osztályos tanulók). A zsűri döntése alapján, Gyál Város támogatása a kategóriagyőztesek jelentős díjazásban részesülnek.

A jelentkezők, versenyzőként egy-egy szabadon választott verssel nevezhetnek az alábbiak szerint:

  • egy Arany János verssel, és 
  • egy ma is élő magyar író, költő versével

 

A versenyzők más országos, térségi versenyen helyezést elért szövegekkel nem nevezhetnek!

Az V. ARANY JÁNOS” VERSMONDÓ verseny lebonyolítása:

A verseny felmenő rendszerű, az előválogatókat az oktatási intézmények szervezik 2025. február 10-ig. Az előválogatókat követően a jelentkezéseket az oktatási intézmények küldik meg az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár részére. Oktatási intézményenként mind a négy korcsoportot (5.-6. osztály, 7.-8. osztály), középiskola 9-10. osztály, 11-12 (+13) osztály), összesen intézményenként, kategóriánként maximum 2 fő + 2 fő nevező lehet.

A döntőbe csak előválogatók után lehet bekerülni.

két napos verseny döntőjére a középiskolai kategóriában 9-10. osztályosoknak, 11-12 (+13) osztályosoknak 2025. február 26-án szerdán kerül sor.

Az 5.-6. osztályosoknak, 7.-8. osztályosoknak 2025. február 27-én, csütörtökön rendezzük meg a döntőt!

Helyszín: Arany János születésének 208. évfordulója alkalmából kerül sor Gyálon az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár épületében (2360 Gyál, Kőrösi út 118-120). Honlap: www.gyalikozhaz.hu

A zsűri minden versenyzőtől, összesen kettő verset hallgat meg. Az egyes produkciók ideje – lehetőleg – ne haladja meg a 4 percet! Nevezési lapot jelen felhívás mellékleteként találják.

A nevezési lapokat a felhívás és az előválogatók megrendezését követően folyamatosan fogadjuk, de legkésőbb 2025. február 20-ig kérjük beküldeni elektronikusan az alábbi email címre: velkei.erika@gyalikozhaz.hu.

Nevezési lap:

A két napos döntő kezdete:

A középiskola 9-10. osztályosoknak és a 11-12 (+13) osztályosoknak 2025. február 26-a szerda, 9:30 óra Helyszíne: 2360, Gyál, Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár.

Az általános iskola 5.-6. osztályosoknak és a 7.-8. osztályosoknak 2025. február 27-e, szerda 9:30 óra. Helyszíne: 2360, Gyál, Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár.

Rendező: Gyál Város megbízásából az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár.

A versenyben nevezési díj nincs!

A verseny zsűrijének elnöke Lutter Imre, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, társelnök pedig a kortárs magyar irodalom ismert művésze.

Kérjük, hogy a zsűri tagjai közé minden nevező intézmény delegáljon egy pedagógust. A delegált pedagógus nevét és elérhetőségét is kérjük megadni a nevezési lapon.

Tisztelettel kérem, az Ön által vezetett oktatási intézmény vegyen részt a versenyen, delegáljon tehetséges gyermekeket a versenyre. A felkérőlevél része a nevezési lap is. Természetesen bármilyen kérdése lenne készséggel áll az Ön rendelkezésére Velkei Erika közművelődési igazgatóhelyettes, velkei.erika@gyalikozhaz.hu  tel.: 06-70-457-2053

A program sajtónyilvános és ingyenes, minden érdeklődő nézőt szeretettel várunk a közönség soraiba!

 

Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke:

Hosszú ideje vezeti a Magyar Versmondók Egyesületét, s újabban a Latinovits Emlékmű Alapítványt is, Kiss László nyomdokában. Ezekkel a szervezetekkel segítenek az embereknek utat találni a kimondott költészethez. Kaleidoszkóp VersFesztivál, Bujtor István Filmfesztivál, Nemzeti VERSeny, Regösök húrján…, Latinovits versmondó találkozó, Radnóti – a versenyek versenye, Neszmélyi Vershajó – néhány azokból a programokból, amikkel erre törekszik a csapatával. Főszerkesztője a Versmondó folyóiratnak. Van hét NépmesePont (Nyíregyházán, Miskolcon, Kiskunfélegyházán, Dunaújvárosban, Tatabányán, Keszthelyen és Sopronban), aminek a létrejötténél is ott volt és a szakmai munkában is segít. Van egy előadása, amit úgy hívnak: Ócska keringő, és az életet táncolja körbe, versszínházi formában. Vannak filmek, amiken producerként dolgozik, van egy szórakoztató irodalmi műsora az RTL Klub képernyőjén, a Sorok között Lutter Imrével, és egy ezt kiegészítő másik műsor, a Soron kívül Lutter Imrével a YouTube-on.

Vannak saját írásai, szerepmodell koncertek, amiket Caramellel közösen valósítanak meg, az Időutazók nevű előadás, amely egy zenés költészeti utazás Molnár György zenésszel, és egy impro est Takács Bencével és a közönséggel, a Vers pingpong.

Több mint százezren tartanak vele a Facebookon, több millióan nézték meg már a versfilmeket és beszégletéseket a YouTube-csatornáján.

To Top