Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Úszó könyvtárat építettek Hamburgban

Úszó könyvtárat építettek az Elba egyik csatornáján Hamburgban német művészek – jelentette kedden a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió.
150 négyzetméteres, úszó könyvtárat csináltak német művészek az Elba egyik csatornáján Hamburgban. A projekt három művészcsoport ötlete volt, és a kész épület félig tutaj, félig pedig ideiglenes építményekből áll. Csak a nyári hónapokban áll, illetve úszik a fűzfák és a vadkacsák között az északnémet város Wilhelmsburg nevű negyedében.

Kapcsolódó kép

A mesterséges szigeten lebegő könyvtár egyik ötletgazdája, Finn Brüggemann a Deutschlandfunk német rádiónak azt mondta, a céljuk választ találni arra, hogy az emberek a jövőben hogyan tudnának a mai viszonyoktól eltérően együtt élni és dolgozni. „Azt gondolom, hogy ez a vízen lét, a földtől elszakadva létezés elég jó jövőkép erre vonatkozóan” – mondta a művész, aki szerint ha valaki ránéz a város térképére, kénytelen rádöbbeni, hogy rengeteg a kék, ésa vízfelülethez tökéletesen passzolnak a művészeti projektek.Az úszó könyvtár nem a szó szoros értelmében vett könyvtár, mert könyvespolc például egyetlen egy van benne és azon is csak 20-30 filozófiai és művészeti kötet pihen.

Képtalálat a következÅ're: „úszó könyvtár”

Az ft Kultur nevű berlini művészcsoport olasz tagja, Federica Tedi építész azt mondta a rádiónak, hogy a könyvtár célja a tudás megőrzése és átadása, és ez az úszó könyvtárban sincs másként. „Ez a tudás talán kicsit más, mint amelyet a könyvek rejtenek. Ez a tudás azokhoz kapcsolódik erősen, akik élettel töltik meg a helyet” -magyarázta Tedi, aki éppen ezért bátorít mindenkit, hogy látogassák meg, töltsék meg élettel az úszó könyvtárat, meséljenek, beszélgessenek. „Mi történeteket gyűjtünk. Mindennapi és élettörténeteket, és a környék történeteit, és megpróbáljuk megőrizni őket” – mondta Brüggemann. A mit nevű francia művészcsoport tagja, Fabien Bidaut pedig azt magyarázta, ennek a könyvtárnak nem az a célja, hogy dolgokat, első sorban könyveket archiváljanak és tároljanak benne, hanem, hogy egy nyitott hely legyen, ahol történetek születnek. A mobilkönyvtárban író- és nyomtatási lehetőségek is vannak, így az itt elmesélt történeteket lejegyzik, összegyűjtik, lefordítják, kinyomtatják.

(forrás: origo.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top