Barion Pixel
Connect with us

Tisztújítás a Versmondóknál

Hírek

Tisztújítás a Versmondóknál

Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület elfogadta az elmúlt öt év munkájáról szóló beszámolót és a 2030-ig tartó kulturális stratégiáját.

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Versmondók Egyesületének legfőbb szerve, a közgyűlés, amely újraválasztotta az elnök, Lutter Imre mellett Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművészt, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját, Pataki András Jászai Mari-díjas rendezőt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárát, Szennik Éva „Ki viszi át a Szerelmet” díjjal kitüntetett kommunikációs és rendezvényszervező szakembert, Takács Bence Kazinczy-érmes műsorvezető, előadóművészt, Turczi István Prima Primissima díjas költő, író, műfordítót, a Magyar PEN Club elnökét és Wiegmann Alfréd Radnóti- és Csokonai-díjas rendezőt, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetőjét.  A felügyelőbizottságban Korompai Gábor rendezvényszervező és Weibl Anita gazdasági szakember mellett Balázs Attila versmondó kapott helyet.

Az idén már 33 éves közhasznú szervezet, a Magyar Versmondók Egyesülete, amely tagja a Magyar Színházi Társaságnak és a Magyar Teátrumi Társaságnak is, közgyűlésén az elnök nemcsak a 2024. év mérlegét és szakmai beszámolóját ismertette, de az elmúlt öt év változatos és kihívásokkal teli működését és programjait is bemutatta. Ezek között az egyesület által szervezett és koordinált versenyek, találkozók, fesztiválok, versszínházi előadások, turnék, képzések, továbbképzések, műhelyek, táborok, pályaorientációs foglalkozások képezték a művészeti, oktatási, közművelődési tevékenység alappilléreit. Lutter Imre külön beszélt az újjászervezett győri Radnóti Biennáléról, a keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválról, a harminc éves jubileumához ért balatonszemesi Latinovits Versmondó Találkozóról, a tatabányai József Attila nemzeti vers- és prózamondó, verséneklő versenyről, a Regösök húrján – felmenő rendszerű általános iskolai versenyről és a Táltos Világ elnevezésű népmese- és balladamondó találkozóról. Részletesen ismertette az egyesület versszínházi és verszenei produkcióit, azok új bemutatóit, hazai és határon túli turnéját, amelyben Huzella Péter és Jávori Ferenc Fegya Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművészek, Borbély Sándor Kaleidoszkóp díjas színművész, a Kávészünet zenekar, Vígh Róbert gitárművész és Kardos-Horváth János énekes, zenész, dalszövegíró, a Kaukázus zenekar frontembere is részt vesznek. Az Első Magyar Versszínház mellett a Budapesti Versmondó Klub és a nyári tehetséggondozó műhelyek, táborok, valamint az évközi felzárkóztató verspedagógiai programok jelentőségéről is szó esett. A közgyűlés elfogadta a tavalyi évről szóló közhasznúsági jelentést, döntött az egyesületbe felvételt kérő tagokról, és az újonnan felállt elnökség a következő öt év stratégiai irányát is kijelölte, előtérbe helyezve a művészeti és a tehetséggondozó munkát.

A Magyar Versmondók Egyesületének alapító elnöke, Kiss László 2019 decemberében hunyt el, akinek emlékét és küldetését szem előtt tartva folytatja munkáját az elnökség. A régi-új elnök, Lutter Imre Radnóti-, Wlassics- és Bánffy-díjas előadóművész, költő, producer, aki a PEN Club felügyelőbizottsági tagja, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke és az Írószövetség tagja, köszöntőjében a magyar kultúra legitim képviseletét, a versek hétköznapi szerepének erősítését, a magyar nyelv gazdagságának fönntartását, innovatív műfajok, a versmondás, a versszínház és a versfilmes művészeti ágak kreatív gondozását, fórumainak megteremtését, képviselőinek és az új nemzedék bevonását jelölte meg az egyesület elsődleges céljaként.

#magyarversmondókegyesülete#tidsztújítás#kisslászló

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Ágh István

    By

    Elhunyt Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Hetek költői csoportosulás tagja, Nagy László öccse. A Nemzet Művésze a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja volt.

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem - énekelhetjük Bódi László Cipő dalát. Vele indul és nagy formátumú, ismert emberekkel folytatódik ez a verses interjúkötet, amely a Ha szeretsz... című népszerű könyv következő...

  • Hírek

    Krasznahorkai kapta az irodalmi Nobel-díjat

    By

    A Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szerzője, Krasznahorkai László kapja 2025-ben az irodalmi Nobel-díjat, jelentette be csütörtökön 13 órakor a Svéd Akadémia. Krasznahorkai lett ezzel a második magyar, aki megkapta az elismerést....

  • Hírek

    Darvasi Lászlóé az Esterházy irodalmi díj

    By

    Neandervölgyiek című művével Darvasi László nyerte el az első alkalommal átadott Esterházy Irodalmi Díjat, amelyet a szakmai zsűri a hét döntőbe jutott alkotás közül talált a legjobbnak. A tízezer euróval és Kelemen...

  • Hírek

    Elhunyt Buda Ferenc költő, műfordító

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. szeptember 16-án elhunyt Buda Ferenc (1936–2025) költő, műfordító, a Nemzet Művésze.

To Top